2011. április 09. 17:05 - kjá

színház, színház, színház

A Madáchban végeztek velünk. Bementünk Annával az igazgató úrhoz, aki láthatólag szeretett volna megszabadulni tőlünk - a maga kedves, diplomatikus módján. Szót ejtett arról, hogy a színház teljesítette a pályázatban foglaltakat, bemutatta a művet, és mivel a nézők nem ostromolták a jegypénztárakat, nem tartja műsoron. Persze mitől ostromolnák, ha nem tudják, hogy az előadás létezik. Az nem elég, hogy a FB-n közzéteszem!
Megemlítette, hogy olyan furcsán érthetetlen volt a darab dramaturgiája. Mondtam, hogy hát persze, halálra volt húzva, nyilván feltűnt neki, mikor zsűriként olvasta. "Ó, igen, csak az rég volt" - mondta. És persze, hogy nem olvasta. Állítólag fogalma sem volt arról, hogy nem a teljes darab kerül színre, pedig a rendező azt mondta, hogy az igazgató úr kérése, hogy az utolsó fordulóra húzott-vágott anyagot lássa viszont kicsit feltuningolva. Szóval valaki valahol nem mond igazat. Megijedtem, hogy bemártom a rendezőt, Katit, amit nem akartam, gyorsan magyarázkodni kezdtem az objektív lehetőségekről, a körülményekről, és persze azért az is kiderült, hogy Katival nagyon másképp gondolkozunk. Én írtam egy megváltástörténetet. Aki nem hisz a megváltásban, annak ezt nagyon nehéz rendezni. Megértem. Amennyire lehetett, kompromisszumkészek voltunk mindketten.
Igazából annak lehet örülni, hogy Annával ennyire megtaláltuk egymást. És miatta én már elköteleztem magam a zenés színház mellett. Majd jazz-rockoperát írunk, amit nem lehet meghúzni.
Azért egy visszajelzés, ha már már nem lesz:
irodalmijelen.hu/node/9456

Csütörtökön volt a Prága, főpályaudvar premiere a Pécsi Harmadik Színházban. Utána fél méterrel a föld fölött lebegtem, minden megvolt, amitől jó színháznak írni. Egy rendező, aki pont azt látja meg a darabban, amit én bele próbáltam írni, és még annál is sokkal-sokkal többet, olyan vizuális világot teremt, amiben az egész sokkal mélyebb értelmet kap. Színészek, akik a kártyalap-figurákat megtöltik élettel, és háromdimenziós, színes személyiségeket varázsolnak belőlük, akinek hangja, szaga, íze van. És gyönyörű zenét írtak hozzá a zenészek. És annyi humor volt benne, csak azért nem röhögtem hangosabban, mert milyen ciki már, ha a szerző úgy néz ki, mintha most hallaná először a poénokat.
Csak a kedvesem, Erhard fordult oda hozzám a főszereplő férfi első monológja alatt: "ezért még számolunk!" Jó, hát egy kicsit őt írtam bele, de mégis kitől szerezzen az ember férfiszempontot, ha neki nincs? Nehéz lehet egy íróval, észre se veszed, aztán már hopp, belelopott valami szövegbe. Nagyon jólesett, hogy tesómék is eljöttek Siófokról, meg persze apa, aki természetesen elfogult, ha az én művemről van szó.
Izgultam, mert rájöttem, milyen hibákat írtam bele, csak reméltem, hogy a rendező kijavítja (kijavította), és a színészek szerették, élvezték, dicsérték, megköszönték a mondatokat. Én meg úgy jöhettem el, hogy jó kezekben hagytam ott a darabot. Aki akar látni jót-szépet, menjen, nézze meg!
ilovepecs.hu/tartalomkezelo/tartalom/fent_a_szinpadon
www.pecsiharmadikszinhaz.hu/main.php

És mi tagadás, nemcsak szerzőként szeretem a színházat, hanem a magam (magunk) amatőrszínházi módján rendezni is, játszani is. Egy évadban nem tudunk többet összehozni egy bemutatónál, de most eljött annak is az ideje: 12-én, 18-án és 29-én játsszuk a Fekvő nyolcast a KoMoD Színházban.www.minekezacirkusz.hu/repertoar/vendegeloadasok/
Meg lehet nézni azt is, nem szégyellem.
 

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr892812404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kjá 2011.04.09. 20:36:38

@fűrianna: én is... de ezt muszáj nyilvánosság előtt megbeszélni? :) :) :)

fűrianna 2011.04.09. 20:43:23

megbeszélni lehet, a többi titkos :))

2011.04.10. 00:20:43

...Forgatókönyv...?

2011.04.10. 12:45:52

@kjá: "Egy időben írtam egy forgatókönyvvel..."

cov 2011.04.11. 00:36:29

Teljesüljön három kívánságod ... alkalmából!

kennedi(ch) 2011.04.12. 12:48:18

évadonként egy bemutató - az sem semmi, a hétköznapokra pedig tied az egész világ, ami - mint tudjuk - szintén színház, "és színész benne minden férfi és nő". talán még a kommentelők is... }:-)

cov 2011.04.12. 15:08:53

Költészet Napja 2011
2011. április 14. csütörtök, 18:00

A Sérültekért Alapítvány Felhőjárók drámacsoportja és a Barátság Kulturális Központ szervezésében.
Barátság Kulturális Központ - Százhalombatta
www.baratsagmk.hu

Színházterem

Díszvendég:
JANDÓ JENŐ
Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész

Fellépőink:

KISS JUDIT ÁGNES
költő

HEROLD ESZTER
táncművész-pedagógus

TÓTH ISTVÁN
nagybőgőművész
a Felhőjárók drámacsoport és hagyományosan művész és pedagógus barátaink

cov 2011.04.14. 14:36:14

csak mert nem mindenki fészbukol...
Idő
2011. április 18. · 20:00 - 21:30
Helyszín
KoMoD Színház, 1126, Budapest, Királyhágó utca 5/b
Készítette
Kon(s)zerv Társulat, Eszter Lipták
További információ
Végül is minden kapcsolat banális, unalmas és nevetséges. A szex főleg. Az számít, mit látunk mögé. Négy férfi, négy nő, tizenkét viszony.A kapcsolatok a szexről szólnak. A kapcsolatok nem a szexről szólnak. A jelenetek lejátszódnak a hétköznapok reális szintjén, és egy másik, elvontabb szinten, ahol szöveg, élő zene, mozgás és ritmusok egyenlő jelentéssel bírnak.

Szereplők:
Bokros Brigitta
Hanga Péter
Kiss Judit Ágnes
Kosynus Tomi
Lipták Eszter
Pécsi Marcell
Széll Ildikó Terézia
Tóth Olivér Artúr

Rendezte:
Kiss Judit Ágnes

16 éven aluliaknak nem ajánlott!

A helyek korlátozott száma miatt, ha szeretnél jönni, kérjük dobj egy emailt a minekezacirkusz@minekezacirkusz.hu emailcímre.

És ne késs, mert kezdés után sajnos nem tudunk beengedni!

Bővebb infó, további előadás időpontok: www.minekezacirkusz.hu/

bikakovács 2011.04.25. 07:34:48

Möglocsollak képzeletben s mögyök früstökölni;
Néköd nem köll hajat mosni, s néköm nem köll kölni.

kjá 2011.04.25. 08:33:49

@bikakovács: szenzációs, köszi! egyébként volna cigány tematikában nyelvi és egyéb kérdésem, ha lehet, és kilépsz a kedvemért az inkognitóból...

kék bőrhaisnya 2011.05.02. 13:54:51

@bikakovács: poénkodunk, poénkodunk, miközben kjá már nyilvánvalóan emigrált? :-(

cov 2011.05.04. 14:31:07

Írországba biztos nem, megnéztem, pedig ott szeretik leginkább a művészeket. hova emigrálhat még? Álomország tengerpartjára? Nakonxipánba? hová, hová?

kennedi(ch) 2011.05.04. 17:01:15

@cov: mi szeretettel várjuk svájcba (ch). immár ketten is! }:-)
süti beállítások módosítása