A fejemben rendetlenség van. Egy közös fájlba vannak bedobálva a külföldi szavak, és úgy kell őket kiválogatni, mint Hamupipőkének a borsót meg a lencsét. Vagy inkább a szezámmagot meg a mákot. Kinyitom a számat, és fogalmam sincs, milyen nyelven fog kijönni belőle bármi. A lakótársnőmmel, Semával egész nap angolul beszéltünk, este elmentem tangózni, próbáltam németül mondani a magamét, nehogy Bécsben felejtsem el legjobban a nyelvet. Nagyon vicces. A mondat fele német, a másik fele angol. A kötőszavak innen, a névszók onnan. Másoknak biztos szép rendben vannak tartva az agyi fiókjaik.

De mindenre rácsodálkozom: házakra, emberekre. Ma a Naschmarkton voltunk, simán ott tudnám hagyni a teljes ösztöndíjamat különféle sajtokra és olajbogyókra. De a beszélgetés volt benne az igazi. És persze vicces, ahogy Sema a török árusokkal törökül beszélget.
Aztán modern művészeti múzeum tele bútorokkal, szőnyegekkel. Este meg egy kis tangó a Burggartenben. És mennyi mindent nem láttam még. Lehet, hogy rövid ez az egy hónap?