Többször álmodtam már egy fiúval. Nem rendszeresen, de évek óta előjön. Tizenhat-tizennyolc éves lehet, vékony, világosbarna hajú, keskeny arcú, talán barna szemű, de mindig más az arca, mindig másra hasonlít, mégis mindig tudom, hogy ő az.
Amikor meglátom, szerelmes vagyok bele, ő pedig szeret és tisztel, fontos vagyok neki, és velem akar lenni, a szerelmemet mégsem viszonozza. Mégis annyira boldog vagyok, hogy vele lehetek, hogy nem akarok felébredni az álomból. Ha felébredek, megpróbálok visszaaludni, hogy folytassam, ha nem sikerül, akkor is az álom hatása alatt vagyok ébredés után meg fél napig. Úgy érzem, bármire képes lennék, hogy újra vele álmodjak, annyira erős és boldogító a jelenléte, és az iránta való érzelmeim. Ki lehet ő? És mit jelenthet az álom?
Hiába akartam tegnap prózát írni, ez az élmény tolakodott be versben, de jó volt, addig is őrizhettem ezt a valakit magamban.

Tegnap a Belvederében néztem Klimt-festményeket, meg persze minden egyebet is. Két kép tetszett nagyon, amit nem ismertem, a festőt sem: Giovanni Segantini: A rossz anyák, (Die böse Mütter) és Adolf Hirémy-Hirschl egyik képe (akit magyar festőként tartanak számon, Temesváron született), a Lelkek az Akerónnál (Die Seelen am Acheron). Meg főleg a kert, a szökőkutak, bár annyira nem szeretem a franciakerteket, de azért el tudtam kóborolni az egészben jó pár órát.
Ma még csak bevásároltam a piacon, és nagyon nem megy a dolgozás.