Kell a fenének az El Camino, én remekül tudok itthon zarándokolni, a saját életem helyszínein! Egyszer csak megáradt a folyó, aminek a szélén gyűjtögettem a kavicsokat, langyos volt a víz, és a kagylók meg a kövek néha felhasították a talpamat. Szerettem a tájat, amire láttam, a színes kavicsokat is. Most pedig iszonyú gyorsan sodor a folyó, nem is tiszta a víz, velem együtt uszadékfák, üres sörösdobozok és döglött állatok sodródnak. Egészen más közeg. Nincs talaj a talpam alatt, körülöttem víz, és nincsenek meg a biztonságot adó színes kavicsok – néhányat szorongatok még a markomban. Mély a víz, és gyorsan haladok, nem is tudom még megfigyelni, milyen tájakon, próbálom elkerülni az örvényeket. De muszáj hinnem, hogy az erős sodrás jó helyre visz, talán jobb helyre, mint ahol eddig voltam, szebb tájakat látni és szebb kavicsokat gyűjteni. Talán akkor eldobom azokat is, amiket még olyan görcsösen szorongatok.