2013. december 30. 11:44 - kjá

Viszlát, blog, viszlát.

Amióta tart a tanév, nem tudok írni. Túl sok. Időben is, gondolkodásban is. Bármennyire szeretem, túl sok. Az igazgatómnak úgy magyaráztam, olyan, mint életem szerelmével napi ötször szeretkezni: ennyit már nem lehet élvezetből. Tudom, hogy a közoktatáson belül a legjobb helyen vagyok. Rengeteg művész kolléga, senki nincs a tantestületben, aki ellenszenves volna, életemben először van olyan főnököm, aki szeret (és rájöttem, hogy én enélkül nem tudok dolgozni), becsüli, amit csinálok, sőt büszke rám, hogy ott tanítok. Aranyosak a gyerekek, és tudom, hogy egy csomó mindent jól tudok  tanárként meg pedagógusként, de csúszik ki a kezemből az irodalmi pályám. Először azt hittem, csak én érzem így, aztán valaki, akinek nagyon adok a szavára szakmai kérdésekben, azt mondta, eljutottam celebség és főzőműsorok nélkül olyan ismertségre, mint kevesen, olvasták és szerették, amit írok, és nem csak a szűken vett irodalmi körökben. Aztán kábé egy éve ez megtorpant. 
Mintha hasba szúrtak volna az igazsággal. Amióta a tanításra megy minden erőm, azóta van ez így. Elbizonytalanodtam. Lehet, hogy nem is tanítás az ok, csak kiírtam magam, és már nem megy.  Nem hiszem el, hogy jó vagyok, pedig szeretnék az lenni, ha egyszer ez a legfontosabb: az írás.
Jövőre kevesebb órát vállalok, igen, épp annyival, hogy még megéljek, csak nem tudom, visszafordítható-e még a folyamat. Tudok-e még írni? Tudok-e még jót? Tudtam-e valaha jót?
Minden kritika rosszul érint, mert nem vagyok biztos magamban. Pedig Isten nem azt kéri, hogy én legyek a legjobb, legnagyobb költő, csak hogy én legyek a legjobb kissjuditágnes.
Szóval viszlát, blog, viszlát grafománia, viszlát önmagam fontosságába vetett hit.

Viszont nem lát, 2013!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr465717271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.12.31. 05:27:07

Nagyon-nagyon sajnálom.
Ám azért az is az igazsághoz tartozik, hogy valami ilyesmi várható volt, akkora volt a csend a blogon.
Én bízom benne, hogy lesz ideje (lehetősége) a költőnek és írónak szóhoz jutni a tanár mellett. De azt hiszem, már az is fantasztikus dolog, hogy a munkád egyben a hivatásod; ez olyan ajándék, amiről sok ember csak álmodik.
Nagyon erős dolognak kellene történnie ahhoz, hogy az írást abbahagyd (mármint végleg), az ilyesmi mindig ott motoszkál az ember fejében, vagy ha nem, akkor is legfeljebb téli álmot alszik. (hát ez kicsit talán zavaros, de marad így)
Köszönöm az eddigi írásokat, én épültem belőlük, s szerintem ezzel sokan mások is így vannak.
Kívánom, hogy olyan legyen az életed, amilyennek megálmodtad.

egy nagyi 2014.01.04. 13:34:01

Drága Juditka!

Az írást egy időre fel lehet függeszteni, de az írói látásmódot soha, amikor kumulálódik a sok élmény, ami körül vesz, megtalál az írás is.

Régóta hiányzol a blogon, de az írásaidat olvasom az
ÉS-ben, ha néha megbántottalak csak öreges jóindulat volt bennem, bízom benned, várom a távolabbi jövőbeni alkotásaidat.

cov 2014.01.06. 11:37:36

egy nagyi! így virtuálisan ölellek, miért van az, hogy én is rendre a megbántást gondolom legelébb?

pantoflue 2014.02.23. 11:48:28

Nincs vége!! Ez az írás, a fb-posztok mind jelzik, hogy ott fortyognak a gondolatok és az érzések.

Csak a tanárság (főleg a magyartanárság...)teljes embert követel - máshogy nem érdemes. Kapaszkodónak itt a jó tanárvigasz: a szünetek.

Én várom.
süti beállítások módosítása