A hátam mögött Bogányi Gergő Chopint játszik. Sajnos nem az én pianinómon, hanem a tévében. De azért így is jólesik. Most értem haza milongáról, ahol összefutottam egy évfolyamtársammal, aki felvilágosított, hogy az est szervezője, akit tangósként ismertem meg, neki osztály- értelemszerűen nekem évfolyamtársam volt az Eötvösben. Pár nappal korábban már kaptam Eötvös-sokkot, amikor Ilka, a németfordítóm elvitt egy Berlin-Budapest Szalon nevű helyre. Tudtam, hogy ott lesz a másik fordító, András, aki kétnyelvű, és segít Ilkának, de egyszer csak megjelent egy lány, akit Ilka lelkesen üdvözölt: Eszter! Igen ám, de Eszter nekem iskolatársam volt, az ex-sógorom osztálytársa, csak én Briginek ismertem, osztálytársuk volt a mostanában nagyon felkapott Orr, a parfümkészítő. Nemrég belefutottam egy volt osztálytársam naplójába, aki többek közt engem is megemlített, hogy mindenki az osztálytársa volt, és a barátja (férje) már üldözési mániás lett a volt Eötvös-diákoktól, mert felbukkan egy szociológus a tévében, és a lány felkiált: ház ő az osztálytársam volt! megjelenik Ónodi Eszer a színpadon, a lány felkiált: hát ő évfolyamtársam volt! Meglátják a könyvemet egy boltban, és jön a kiáltás: hát ő osztálytársam volt!

Szóval nevezett hozzám hasonlóan kétnevű volt iskolatársról kiderült, hogy ennek a kétnyelvű srácnak a felesége, a srác apukája pedig az a lótenyésztési szakember, akinek a nevét mindenki ismeri, aki valaha Magyarországon lóközelbe került (kivéve a tesómat, mint kiderült). Ezek után befutott egy jogász lány, aki a felettem lévő évfolyamba járt, egy évvel Brigi (Eszter) alatt, ő pedig egy cégnél dolgozik egy kedves jogász ismerősömmel. Nem tudom eldönteni, örüljek-e vagy rettegjek a nagy eötvösös összeesküvést figyelve. Az első két évben nagyon szerettem odajárni, aztán annyira nem, hogy amikor érettségi után visszamentem, a volt ofőm azzal fogadott: "Hogy te milyen jól nézel ki! Már nem vagy olyan ronda, szakadt, mint amikor ide jártál! Tényleg ennyire utáltad ezt a helyet?

Ugyanebben a szalonban ücsörgött két volt diákom, az egyik Berlinben, a másik Drezdában volt kinn ösztöndíjjal, és annyira megnőttek, hogy már el se hiszem, hogy tanítottam őket. Az egyikkel egyszer együtt ittam egy osztálykiránduláson - vizet. Fejenként két litert, és az hagyján, hogy folyton pisilni kellett, úgy hatott ránk a víz, mintha berúgtunk volna: szédültünk, és érzelmes dolgokról beszélgettünk. Emlékezetes volt, most felidéztük - neki is az volt.

Ezek után már csak az a kedves iró ismerősöm jelent meg, aki Berlinben él, és csak ott szoktam vele találkozni. Ahhoz képest, hogy csak Ilkával akartam pár szót váltani, arra maradt a legkevesebb időm.

Ma itt volt Eszti és Gábor, Dávid volt kollégája Drezdából, meg a felesége, akit nagyon megszerettem kinn. Ő is úgy szenvedett, hogy nem itthon él, mint én, csak én összevissza két hónapig, ő meg ott van évek óta, és még maradnak is évekig.

Érdekes, hogy mindenkiben úgy megmaradt, hogy voltam egy picit Drezdában, mintha éveket éltem volna kinn, sőt ma, a milongán volt évfolyamtársam rám is csodálkozott: te itthon vagy?  - közben meg egy éve hazajöttem. És sose akartam kinn maradni. Csak itt németül tanulni nehezebb és lassabb, mint ott.

És jó volt a milonga. Dávidot két éve ismerem, és ha még kétévesnek nem is számíthatjuk a kapcsolatunkat, a közös tangózás már elmúlt kétéves! Csak még kevés városban táncoltunk együtt: Budapest, Drezda, Buenos Aires... folytatni kéne a sort.

Különben ijesztően nem esik jól kimozdulni, emberekkel találkozni, Dávid aggódik is, szerinte ez egészségtelen, én nem látom vészesnek, de lehet, hogy pont attól vészes, hogy nem látom vészesnek - lásd a 22-es csapdáját. Csak jó itthon, jó egyedül, írogatni, gondolkozni, Chopint hallgatni még akkor is, ha a tévében szól, nem a szobámban. Azért a lélegzetvétel majdnem ugyanúgy hallatszik...