Szombat este megszegtem a Tízparancsolatot. Meg van írva: ne kívánd a te felebarátod házát, én meg de. Egy régi baráti pár házát. Most már tényleg házaspár. Szaunájuk is van, jó volt benne, a kedvesem, Artúr sajnos nem szereti, nélküle kellett élveznem ezt a testi megújulást. És életemben először fordult elő velem, hogy bemutatkoztam valakinek, aki összeráncolta a homlokát, és visszakérdezett: a költő? Zavarba jöttem, meg hízott a májam is. A kedvesem, Artúr erre szemrebbenés nélkül Kosztolányi Dezsőként mutatkozott be ennek a lánynak. De ő nem hitt neki.
Tegnap meg egy nagyon aranyos bejegyzést találtam a következő blogon december 13-án arról, hogy meglepő módon a költő is meg a tanár is ember:tamasn.spaces.live.com/ Annyira megható, nem is láttam még ilyet. Azt hiszem, az én tanítványaimnak nem volt ilyen problémájuk. Feledhetetlen élmény egy osztálykirándulás, amiről majdnem egy órát késtem, mert annyira görcsölt a hasam (havilavina), hogy nem tudtam elindulni, amíg nem hatott a gyógyszer. Felhívtam a kollégámat, hogy várjanak meg, mihelyt meg tudok mozdulni, megyek. Ő pedig hősiesen bevallotta az osztálynak, hogy a tanárnő menstruációs panaszok miatt késik. Egy óra múlva befutottam. Hát azt a gyöngéd gondoskodást, amit a 17 éves és kissé túlinformált fiúktól kaptam, azt sok feleség megirigyelhetné. Csak az elején voltam zavarban. Etettek-itattak, párnát tettek a fejem alá, és ölben akartak cipelni. Jó, egyszer tényleg haza kellett vinni óráról, annyira begörcsöltem. Azt is tudták, ha fájt a derekam, és szemük se rebbent volna, ha hanyatt fekve tanítok, mert úgy kevésbé fáj. Persze azért nem minden osztállyal volt meg ez a viszony, de azért a legtöbbel. Hogy hiányzik a tanítás!
Ma felhívott egy volt diákom, elég problémás gyerek, aki miatt a legtöbbet kaptam a suliban, hogy csak a tehetségeseket pátyolgatom, rá meg nem figyelek. Jól esett. Viszont tegnap felkeresett egy volt tanítványom testvére, hogy nem foglalkoznék-e vele irodalomból, és elutasítottam. Nem tudom, szabad volt-e ilyet csinálnom. És nem tudom, volna-e bennem elég alázat visszamenni a katedrára, ha nem tart el tovább a drága szponzorcég.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Egyeki-Szabó Tamás 2010.01.25. 11:18:07
gabriella65 2010.01.25. 18:02:42
már a megszólítástól zavarba jöttem..életem első kommentjét írom
mert..muszájt éreztem:)
régimódi könyv -és versolvasó vagyok, és a szószt is nagyon kedvelem..mégis ...egy barátom vezetett erre az oldalra, nem ismertem
azóta járok erre, mondhatom rákaptam
minden alkalommal van még az egészen túl:) mondat és gondolat, ami melengeti a szívem
a..geometria..eleinte...lomtalanítás
..régóta nem éreztem ezt már ..mikor olvastam..hogy
hiszen..ez az enyém, én gondolatom , én versem:)
hmmm..én lovam is a naplova:)
elsőre ennyit:)
üdvözlettel: podhorányi gabriella
kjá 2010.01.25. 19:49:54
kjá 2010.01.25. 19:50:40
Vaddi · http://barokeszter.hu 2010.02.15. 23:14:30