Végigolvastam az összes alapítványos könyvet Asimovtól,végre sorrendben. Jó volt, érdekes az egész vízió a robotika három alaptörvényével, amire ezek a regények is kifutnak, úgy látszik, ez akadt be legjobban a szerzőnek. Jók voltak, csak rövidek, megint valami olvasnivaló után kell néznem.
Írnivalóm van bőven, csak most már fizessenek is érte, mert lassan mehetek én is szalámit lopni. Rájöttem, hogy áldozatot kell hoznom azért, hogy azt csinálhassam, amit szeretek (tanítás, írás), és ha nem muszáj, nem kezdek olyanba, amihez nem értek, de nem tudom, meddig mehet ez. Ma kifizettem a könyvelőt (mert nélküle most már nem megy) meg valami egészségügyi-járulékot, és felmerült, nem megyek-e inkább értékesítőnek mlm-rendszerbe... Hogy a fenében nem bírok kijönni kevesebből? Egy bankszektor (banxektor?)-ban dolgozó ismerős nem akarta elhinni, mennyi egy irodalmi mű honoráriuma. Erre azt mondják, írjak bestsellert. Erre mit válaszolhatok. Hogy Forma1-es versenyző nem biztos, hogy jó taxisnak?
És muszáj lesz ölgépet vennem.

Ami a Szalámival Settenkedőt illeti, eddig ezek a legszimpatikusabb megnyilvánulásai. A bűnvallás, a jóvátétel a közmunkával. És hogy magát nevezte Bakács Tibor Lopakodónak nyilvánosan, az még szellemes is. Ki tudja, mire használja még Isten ezt a gesztusát? Lehet, hogy divatba jön bevallani a vétkeket és bocsánatot kérni? Elképzelem a milliárdos állami pénzek lenyúlóit, amit közmunkát ajánlanak levezekelni a tettüket. Istenem, de szép is volna!

Láttam nagyon jó színházat: NőNyugat a címe, az Örkény Színház előadása. Több mint másfél órán át ül öt nő velünk szemben, és mesél a nyugatosok házasságairól, szerelmeiről. Semmi akció, de az ember a lélegzetét is visszafojtja, úgy figyel.

A mi darabunk is halad, március 3-án bemutató, aztán még két előadás 18-án és 23-án a Madáchban. Várom.

Megyek, írok egy kicsit a Coelho-jelenségről, megvan az ihlet, a napi Coelho-bölcsesség a www.instantcoelho.com oldalról: "Az Igaz Szerelem gyötrelmes éhe örökkévaló szívremegésbe torkollik."