Hónapok óta úgy érzem, én leszek az a bizonyos utolsó, aki leoltja a villanyt. Generációm legjobbjai: kutatók, orvosok, művészek mennek ki sorban az országból, vagy még itt vannak, a lehetőséget keresik, várják, hogy mehessenek végre. Mert itt nem lehet megélni, mert nem akarják, hogy a gyerekük gyűlölködésben szocializálódjon, mert rettenetes a hangulat, mert itt nincsenek lehetőségek, mert ebben az országban nincs... filmgyártás, igényes zene igényes közönségnek, tánckultúra, felszerelt laboratórium, satöbbi, satöbbi.
Megértem én, miért maradna, aki nem akar, érvet se nagyon tudok felhozni, mert tényleg nincs ez se, az se, de ha elmennek, nem is lesz. Persze ki akar egy életen át úttörő lenni, gerillaharcos, első telepes, meg egyáltalán ki akar hős lenni? Meg egyáltalán a hazaszeretet szónak kellemetlen az akusztikája, mert mit tett értem a haza, mit tett értem az állam? - kérdezik (és szó szerint kérdezik akár). Mert az első a családom, mert nem akarok éhbérért gürizni, mert tíz évvel kevesebbet él, aki itt dolgozza végig az életét.
Mennek, értem én. Irigylem is kicsit, nyelvébe zárt beszari író, akinek az országhatár átlépésével kicsúszik a talaj a lába alól, közeget vált, mintha hirtelen vízen kéne járnia. Még szégyellem is magam, hogy az európaiságom kimerül a fogalom ismeretében. De akkor is! Én nem mehetek!
Amíg ilyen emberek, mint Radnóti Zsuzsa, Vincze János, Lator itt vannak, küszködnek, dolgoznak valami jóért, amiben nemcsak hisznek, de létre is hozzák, és annyi-annyi más ember, nem tudom, miért ők ugrottak be először; addig én nem mehetek, nincs jogom!
A zenész azt mondja: a szaxofon ugyanúgy szól Budapesten mint New Yorkban, és mondhat hasonlót táncos, vagy fizikus, vagy orvos, az író meg nem. Persze, van emigrációs irodalom, csak én nem hiszek benne. Mikesben talán, aki úgy szereti Rodostót, hogy el nem felejtheti Zágont. A gazdasági menekülésben nem.
"Itt élned, halnod kell. " De tulajdonképp itt is, ott is egyformán meg kell halni, és előtte tisztességesen élni. Lehet, hogy itt nehezebb. Lehet, hogy itt könnyebb. Az örökkévalósághoz képest minden egyformán nehéz feladat, amíg élünk.