...ha szabad kérni-kívánni ilyet. A tavalyi nehéz volt, alig tudtam összeszedni három-négy olyan dolgot, aminek örültem. De éltem, egészséges voltam, nem veszítettem el szerettemet, mi a fenét akarnék még?
Szabad imádkozni ennél is többért?

Aggódom az országomért. Nem értek a gazdasághoz, nem is akarok semmilyen ítéletet mondani ilyen kérdésekben, a külpolitikához sem, sőt, majdnem semmihez, de az egyetlen dologgal kapcsolatban, amihez értek, aggódom.
Az országnak egy focista a miniszter- és egy vívó a köztársasági elnöke. A kultúra, a művészet nem azt jelenti nekik, ami szerintem alkotó és befogadó számára jelentenie kéne. Ez meglátszik. A kultúrától elvesznek idén egymilliárdot, a béka feneke alatt lévő magyar futball most kapott ötöt. Mindennapos testnevelés-órákat vezetnek be, és lenullázták a művészeti nevelést. Nem vagyok a sport ellen, láttam, mit tanít: kitartást, önfegyelmet, az egészséges életmódra nevelés is ránk fér. De azt hiszem, legalább annyira fontos a kultúra, a művészet, ami emberré teszi az embert (sőt, nemzetté a nemzetet, ha valaki ezt kívánja hangsúlyozni.) És a kultúra, a művészet is pénzbe kerül, a művésznek nem hobbija az alkotás és előadás, hanem szakmája és hivatása. A mindenkori államnak pedig ebből illik kivenni a részét.
Nem az a baj, hogy olyan emberek vezetik az országot, akik nem értenek a kultúrához, a művészethez, hogy nem érdekli őket - sokkal nagyobb baj, hogy azt hiszik, értenek hozzá, és nagyon is van céljuk vele.
Azt gondolják, a művészet elsősorban nem a kortárs, hanem a "klasszikus". Persze az a klasszikus vagy kortárs, ami egy adott ideológiát szolgál. Ez az ideológia nem is annyira politikai, hanem ún. "értékközpontú", ami a gyakorlatban azt jelenti: elfogadott művészetnek azt lehet és kell nevezni, amely bizonyos konkrét erkölcsi értéket ad át - sajnos ez az átadás valójában sulykolást jelent. (Oktat-nevel-szórakoztat?) Az erkölcsi értéken kívül más érték (horribile dictu: esztétikai) nem létezik. Azaz ha valaki nem érti az adott művészeti ág nyelvét, az erkölcsi értékrend sulykolását biztosan megérti.
Tehát a művészet ne tegyen fel kérdéseket, ne szembesítsen, ne katarzisélményt adjon, hanem konkrét, falvédőre hímezhető erkölcsi tanítást: Isten, haza, család. De mivel az eszmei mondanivaló fontosabb a művészi megszólalásnál, előfodulhat, hogy Szabolcska Mihály, Túrmezei Erzsébet és Pósa Lajos jelentik az irodalmat, nem pedig Kosztolányi, Ady vagy Weöres.
Voltak történelmi korszakok, amelyeket utólag klasszikusnak lehet emlegetni, ahol a történelem-politika és a művészet összefonódott. Mondjuk a reformkor, ahol a nemzet fogalma kialakult, újdonság volt, Petőfi ezt írja Aranynak: "ha elérjük, hogy a nép az irodalomban uralkodóvá váljon, közel vagyunk ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék." (Lehet, hogy nem szó szerint idéztem.) Ma már ez a fogalom mást jelent, ezt tudnunk kell, elfogadni, alkalmazkodni hozzá. A másik, mostanában felértékelődött korszak, a '30-as évek, ahol az ún. "nemzeti" művészet viszont tünet volt: a Trianon utáni sérülés tünete.

Nincs bajom a "nemzeti" fogalmával. Nincs bajom sok mindennel, amire ezt a jelzőt rá szokták húzni. Nem zavar önmagában a szittyamagyarkodás sem, tőlem hordjanak tarsolylemezt, nemezcsizmát, éljenek jurtában, még tetszik is. Nyilazzanak hátrafelé lóról (én nem tudok), írjanak rovásírással (valaha tudtam), tartsanak rackajuhot, szürkemarhát, hucul lovat, játsszanak magyar népzenét, táncoljanak (én is ezen nőttem föl, és semmi nem áll hozzám közelebb, zenei és tánc-anyanyelvem maradt), ezzel nincs bajom, sőt inkább bánt, ha valaki mást ez zavar. Amitől rettegek, az az, hogy a művészetbe ezek a dolgok úgy kerülnek be, hogy elsöprik a művészi értéket, tehát automatikusan jónak kell tartani mondjuk egy színdarabot, ha belekomponálnak egy magyaros zenei vagy táncmotívumot.
Keresztény vagyok. De ha versnek kell tekintenem szegény Túrmezei Erzsébet vagy Füle Lajos klapanciáit, csak azért, mert Jézusról beszélnek, a hideg kilel. Ezzel az erővel vers egy vőfélyrigmus a töltött káposztáról, mert rímel.
Ha egy dalt istentiszteleten énekelnek, zeneileg nem attól lesz jó. Ha egy festmény Jézus keresztrefeszítését ábrázolja, még nem lesz jó festmény.
Félek, hogy most olyan idők jönnek, ahol erről elfeledkeznek.
Nem fogom megtagadni a nemzeti elköteleződésemet csak azért, mert néhányan ízléstelenül szittyálkodnak a művészetben is, ahogy annak idején a vörös farkat, most a nemzeti trikolor farkat biggyesztik mindennek a végére.
És nem fogom megtagani Jézust csak azért, mert valláserkölccsé akarják silányítani a Vele való személyes kapcsolatot, és azt kell domborítani a művésznek is, hogy ő aztán igazán mélyen hívő, hogy értékeljék a művészetét.
Fordítva is igaz: nem jó a művészeti alkotás csak azért, mert polgárpukkasztó, mert botránykő, mert nagyon überpszeudo-posztmodern, mert keresztre hugyozós.
Tessék megérteni, hogy a művészet ennél öntörvényűbb. És ha valaki ezeket a törvényszerűségeket nem érti, az alázattal tanulgassa. Én se minden művészeti ág nyelvét ismerem, nem vetek meg senkit, aki nem ért valamit. De az kérdezzen, ne pedig utasítson.

Lehet, hogy nincs igazam sok mindenben. Nem vagyok én okos. Hangosan gondolkodom, írásban, kell a tisztázás, tisztulás itt év elején. Senkit ezzel bántani nem akarok. Ha valamit másképp látok később, megírom azt is. És aki nem hiszi, járjon utána.