Ha egyedül érzem magam, lassan szüleim anyjaként, álmaimban, de néha ébren is rám-rámtörő árnyékommal hadakozva, hátországomból száműzötten, Istenre is neheztelve, akkor mi tart fenn? A grafománia, amit nem átallottam nagyképűségemben néha művészetnek hinni, és elvártam, hogy mások is annak tartsák. A verbális sebvakargatás perverz gyönyöre, a meddő próbálkozás a szörnyűt szépen mondani el. Repülőszőnyeg, talaj a lábam alatt akkor is, ha a szilárd földet kihúzzák alóla. Írógörcs, avagy verbális disztónia. Ami kezd rajtam elhatalmasodni.

Vagy a ló mint spirituális tanító. Elpoklosodó, és a végére előre megfontolt szándékkal filmszakadásig lerészegedő hétvégém egyetlen felhőtlen részlete a Lédával töltött idő volt. Vasárnap délután fél háromra értem ki a lovardába, és este hétig, míg Gyuri az állomáson ki nem tett, nyoma sem volt bennem a szorongásnak. Mert Lédának csak a jelen pillanat létezik, és rajta keresztül én is képes vagyok a jelenben élni, ami nem szól másról, csak ami a világban tényleg fontos: a kapcsolat elmélyítésre percről percre. Sok-sok hónap után végre jött Gyula, és tanított. Örült a fejlődésünknek, talán meg is lepődött. A nagy attrakció az volt, hogy felültem Lédára, Gyuri bevezetett a körkarámba, és most már nemcsak legelészés volt, hanem azt kértem Lédától, hogy sétáljon, ne álljon meg, és megértette, mit akarok. A végén megállt középen, és lefeküdt alattam. Ijesztő volt, ahogy nagyot zökkenünk, kintről kiabáltak a többiek: "maradj rajta, nehogy bepánikolj!" Én meg simogattam, míg hemperegni nem kezdett, akkor már veszélyes, mert hadonászik a nagy patáival. Azt mondták, a ló akkor fekszik le az ember alatt, ha le se szarja, vagy akkor, ha nagyon megbízik benne. És Léda most figyelt rám, bizalomból feküdt le. Annyira megható volt, és most először nem azt éreztem, hogy kedvelem, hanem hogy szenvedélyesen szeretem. Valami szerelemhez hasonló érzés, vágy, hogy a közelében legyek, büszkeség és öröm mindazért, amit tud, és az jutott eszembe, ilyen lehet, ha az embernek gyereke van. Még a végén Léda vesz rá, hogy anya legyek? Rajta kívül (bár néha rajta is) harc és félelem. Kísértő múlt és szorongató jövő közt  pár óra zavartalan jelen, nyár, napsütés, egymásra figyelés. És talán amit ott tanulok, az az embereknél is működik. És remélem, engem is megváltoztat. Talán szétverem végre kalapáccsal a bennem lévő, önvédelemre képtelen bárány fejét, ahogy álmomban.