Olvasom ezt a könyvet, most épp nem, Szigliget felé tartok, és otthon hagytam, hogy ne kelljen még azt is cipelni az ölgép meg a hangszer mellett, de már majdnem végigolvastam a boldogsághoz vezető 12 stratégiát. A legtöbbjét alapból is csinálom, nem is értem, miért is nem vagyok akkor nagyon-nagyon boldog. Mindenesetre az egyik stratégia "lehető legjobb önmagunk" elképzelése és leírása. Azaz, ha minden a lehető legnagyobb rendben megy, akkor mi lesz velem tíz év múlva. Legyen!

Léda hátán vágtázom a bakonyi utakon. Van egy működő párkapcsolatom egy olyan férfival, aki nagyon szeret, és elfogad olyannak, amilyen vagyok, két működő kölköm, akiket simán rá lehet bízni az apjukra. Egy mamám, aki vigonya, és a legjobb erőben van, a papám dettó. Sok barátom, akikkel találkozgatni lehet, és sokan, akik szeretik olvasni, amit írok. Mert írok ám hétágra, csak úgy ömlik belőlem vers és próza, dráma és filmkönyv. Eltart az írás, meg a támogatóim, de azért tanítok egy kicsit. Vagy színházat csinálok, vagy ide-oda megyek azért képzést tartani. Sokat táncolok, meg zenélek, van együttesem, akikkel lehet. Kézbe merem venni az összes hangszert, amin valaha játszani tanultam, és nemcsak szövegek, dallamok is születnek bennem. Meg merek szólalni idegen nyelven, sőt merek egyedül külföldre utazni, még repülővel is. Autót vezetek, télen is, éjszaka is, autópályán is, egyedül is. És el merek menni biciklitúrára, bár inkább a lovastúrák mellett döntök. Bármit mozoghatok, nem fáj a derekam, a migrént hírből sem ismerem, és nem állok folyton a tükör előtt, hogy híztam-e vajon, mert karcsú vagyok, mint a nádszál.

Most, hogy végigolvasom, nem is lehetetlen, nem is kell hozzá tíz év talán, hiszen szépen elkezdtem mindent, ami ebbe az irányba visz. Szerencse kell hozzá. Vagy gondviselés. Vagy hit.

Egyelőre ülök a vonaton már négy órája, zötyögök Szigliget felé, és laposra ültem az ülepemet, amit seggnek is mondanak.