Megint itt vagyok Bakonybélben, végigaludtam az utat, most ülök a kertben, és sárga bogárka mászik a monitoron. Nemsoká abbahagyom az irkálást, indulok az erdőbe sétálni. Holnap jön Móni, már nagyon rég láttam, remélem, beszélgetünk meg kirándulunk sokat. Addig szeretném átgondolni a dolgaimat: szövegeket, tennivalókat, érzelmi és anyagi ügyeket. Nagyon szorongok, most úgy érzem magam, mint akinek hirtelen fel kell nőnie, felelősséget vállalni önmagáért, mostantól csak magamra számíthatok. Nézek farkaszemet a szorongással, hátha ő kapja félre a tekintetét. Merni létezni, lenni önmagam... nagyon ciki lesz a sír előtt is ezt mondogatni! Meg kell tanulnom, akkor is, ha néha át kell hozzá ölelni a fájdalmat. Az erdő segíteni fog. Meg a zene, az írás, a tánc. Az embereim. Indulok.