Szombaton Pécsre mentünk egy esküvőre Dávid rokonaihoz. Mire odaértünk, esett, és olyan hideg lett, hogy végigvacogtam a nászmisét, azóta meg fújom az orromat. A katolikus rendezvényektől újabban rosszul vagyok (azaz évek óta), de nem azért sírtam végig a szertartást. Láttam azt a párt, és mellettük sok másikat két-három kisgyerekkel, és visszagondoltam a saját kapcsolataimra. Hirtelen mindegyiket kudarcnak láttam, nem egy út részének, hanem csúfos bukásnak, mert egyikből se lett család. Sajnos a család szótól is rosszul vagyok, kispolgári önzést hallok benne, látszatot, hazugságot és érzéketlenséget mindenkivel szemben, aki nem a család része. Pedig az én családomban nem volt ilyesmi. Ott a karácsonyi vacsorákra, a viccmesélésekre és a nyaralásokra emlékszem. És nem tudom, akkor mit szeretnék. Talán olyan kapcsolatot, amiből élet származik, olyan szeretetet, amiből bőven jut a frissen születetteknek. Nem tudom, érthető-e egyáltalán, amit leírok. Én is alig értem. És hiányzott az a kapcsolat Istennel, ami régen az életem alapja volt, ami nélkül tényleg kiszolgáltatott vagyok. Így aztán, ha épp nem látott senki, sírtam.

Volt ott egy pár két kisgyerekkel, a menyasszony egyik nővére. Nem házasodtak össze a sráccal, de látszott, hogy nagyon szeretik egymást, a két kicsi is aranyos volt. De főleg az tetszett, hogy a lány nem oldódott fel a gyerekeiben, hanem megmaradt önmaga, nemcsak anya, hanem nő is, ember is saját igényekkel, aki őszintén szereti a gyerekeit, és őszintén van elege belőlük. Sok szép kisgyereket láttam egyébként is, élvezték az esti lagzit, és elképzeltem magam anyának, aztán persze rögtön ezen is sírtam, mert egyrészt öregnek tartom magam fiatal anyának lenni, másrészt olyan biztonságban kéne éreznem magam ahhoz, hogy vállalkozzam gyereket szülni, amit el se bírok képzelni.

Mindesetre életem első olyan lagzija volt, ahol nem zabáltam magam halálra. De sajnos keveset is táncoltunk, Dávid mindenre tangózik, azt mondja, ha velem táncol, csak a tangó jut eszébe. Kérdem: és ha mással táncolsz? Akkor a szex - és nem is érti, hová tettem a humorérzékemet.

Még pénteken leestem Lédáról, pedig nem csinált semmit, egyszerűen béna vagyok. Nagyon elkesededtem, Gyuri próbált telefonon vigasztalni, hogy sokat játsszam vele a földről, mellette meg majd tanít hagyományosan lovagolni, hogy stabil legyen az ülésem. Tegnap már el se jutottam oda, hogy felüljek, kínlódtam, hogy rárakjam a nyerget, aztán már be is sötétedett. Fölvittem Lédát, és nem akart enni, hanem csuklott. Se zab, se széna, se alma. Ott álltunk rémülten, gyuri már felhívta az állatorvost, aki szerintm nyelőcsőgörcs lehet. Néztem Dávidra, hogy most biztos örül, mert amióta legutóbb leesett Lédáról, azóta kizárólag a következő neveket hajlandó szólítani: szőrös pástétom, szőrös virsli, McLéda és hasonlovak. Nem aggódott, szerintem inkább nyalta a száját. Aztán McLéda egyszercsak elkezdett enni, mintha nem rémített volna előtte halálra. Ma reggel is telefonált Gyuri, hogy semmi baja. Holnap McLátogatom.