A hetedik kerületben lakom születésem óta, bár tizenöt évig kétlaki voltam, félig Kispest, félig Csikágó. Itt tíz éve élek, és szeretem is. A szűkebb környezet olyan, mint egy kisváros. A virágboltban akkor is adnak jó tanácsot, ha nem veszek semmit, ha bemegyek a zöldségeshez, a fejéhez kap, hogy még mindig nem hozott nekem diót. Tíz éve Kata vágja a hajamat, és mindig meglepődöm, mikor kiderül, hogy ez neki is fontos. És tíz éve vagyok törzsvendég Feri bácsi cukrászdájában, ahol a város legjobb karamellfagyija és a csokis kardinál szelet készül. Tegnap is beültem hozzá, beszélgettünk, most múlt el 83 éves, de még mindig udvarol. Robit nagyon szerette, nem bírja megemészteni, hogy elváltunk, minden alkalommal meg is kérdezi, hogy miért, pedig minden alkalommal elmondom neki. Most arról kérdezett, hogy akarok-e szülni, és választ sem várva elkezdett lebeszélni róla. Hogy az én gerincproblémáimmal veszélyes volna, mert ha még most gond nélkül meg is oldódna, idősebb koromban visszaütne, és ő a helyemben nem tenné. Legnagyobb meglepetésemre én kezdtem tiltakozni, hogy jól vagyok, nem is fáj a derekam, amióta tornázom, jó orvos és gyógytornász segít, eddig mindenki azt mondta, hogy nyugodtan szülhetek. Akkor Dávid miatt kezdett aggódni, hogy miért nem vesz feleségül, és ne szüljek olyannak, aki bármikor odébb állhat. Hiába mondtam, hogy szóba se jött a házasság, nekem épp elég volt, szerintem nem értette meg. Persze nekem is eszembe jutott, hogy néhány hetes volt a kapcsolatunk, mikor Dávid megkérdezte, hozzá megyek-e feleségül. Mire kimondtam, hogy nem, sajnos észrevehetően és önkéntelenül bólintottam... a franc az instalbil nyakizmokba! Mindesetre itthon, mosogatás közben is arra gondoltam, milyen lenne, ha lakna velem egy újszülött, aztán csecsemő, aztán kisgyerek, aki egyre nagyobb... még a végén sikerül?

Este a Kelemen Körben Valentin beszélgetett velem. Hihetetlenül felkészült volt, és végig a versekről volt szó. De ahogy járt a szám, egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy pofázás helyett írnom kéne. Igyekszem eképpen cselekedni. Jó volt látni régi ismerősöket, csak elhúzódott az egész, és nem jutottunk el tangózni. Anya meg apa eljött, jól is érezték magukat, nagyon megszerették Valentint, nekem is jól esett, hogy ott voltak. Dávid nem jött, kérdeztem, mit kéne elérnem, hogy ott legyen. Azt mondta, a Nobel-díjat. Úgyhogy most addig kell írnom, míg ez nem sikerül. Még az is elképzelhető, hogy ott lesz, mert vagy épp a kerekesszékben tologat, vagy ő veszi át helyettem a posztumusz díjat Stockholmban. Vagy nem is ott adják át? Mindegy, megyek, meg kell írnom a világ legjobb könyveit.