Ma reggel kirohantam Lédához. Ilyenkor, tél közeledtével már nem egyszerű, húsz percet kell várni a buszra, ami aztán lerobbant útközben, a váltótárs vitt ki végül a váltóbusszal. Teljesen átfagytam, mire kiértem. Léda nagyon kedvesen kísérgetett kötőfék nélkül, ha futni kezdtem, ő is futni kezdett, de csakhamar megpróbált úgy játszani velem, mint ló a lóval, ágaskodott és kapálózott, azaz lónyelven játszani hívott, de nekem nem volt kedvem ilyet játszani, mert fele akkora vagyok, és nincs pata a lábamon. Megpróbáltam nyereg helyett rárakni egy takarót, hogy szokja, tanuljon meg nyugodtan állni, míg pakolok a hátán, de mihelyt látta, hogy mire megy ki a játék, elszaladt, és húsz percig a közelembe se jött, rodeózott fel-alá a körkarámban. Aztán odasétált, tettem rá vezetőt, és magyarázni kezdtem, hogy vagy piszkálom, vagy szépen ráteszem azt a nyomorult pokrócot, és akkor békésen ácsoroghatunk. A végére egészen úgy tűnt, hogy megérti, persze attól még messze vagyunk, hogy problémamentesen rárakhassam a nyerget. De nem adom fel! (Bár még mindig feltételezem, hogy mindenki jobban járna, ha Lédát egy profi tanítaná, én meg egy profi lótól tanulhatnék.)

Amúgy lószagúan (mit csináljak, ha egyszer ölelgetem Lédát) estem be a mongol étterembe Várady Szabolcs, Lator és Szőnyi Feri mellé. (Ő Argentinában volt nagykövet, volt miről értekezni azonnal.) Nem bánták annyira, mert Lator meg Szőnyi szeretik a lovakat. Szabolcsról nem tudom biztosan, de lehet, hogy meg ő engem szeret annyira, hogy elviseli. Iszonyú sokat ettem (na jó, magamhoz képest): libatöpörtyű, hideg előétel, leves, rengeteg féle sült hús (kecske, bárány, csirke, pulyka), zöldségek. És kiderült, hogy ma van Lator szülinapja, a vendéglő személyzete felköszöntötte tortával (nagyon finom volt), a társaság remek, bár az egy feles pálinka, az egy pohár bor és az egy pohár sangría soknak bizonyult. Még szerencse, hogy tornázni mentem utána, kisebb a lelkiismeret-furdalás. A has nem. De jólesett, hogy hívtak, tartsak velük máskor is. Meg is tenném örömmel, csak nem túl gyakran, az én anyagi helyzetem nem annyira jó, ha egyszer Lédát is etetnem kell!