2009. január 21. 10:08 - kjá

Ágnes napja

Ma van a harmadik névnapom, Ágnes, és reggel az első, amit olvastam, egy hódoló vers volt egy olvasómtól. Zavarba jöttem, de azért hízott a májam, még a végén én is várólistára kerülök.

Megint döglődő párkapcsolatokról hallok, az a legrosszabb, ha mindkét féltől. Azt hiszem, a legegyszerűbb gyógymód lenne, sok esetben már ez magában segít, ha a férfi azt mondja, hogy "Szeretlek". Mert nem mondják. Ha együtt jár egy nővel, naponta egyszer, ha együtt él vele, naponta kétszer, ha házasok, naponta háromszor, ha van közös gyerekük, naponta ötször, terhesség és szoptatás idején naponta tízszer. Szerintem feleannyi válás lenne. Csak azt nem tudom, mi tartja a vissza a férfiakat, hogy ezt tegyék, azaz mondják, ami azért cselekvés is, beszédaktus vagy mi. Persze biztos van valami, ami a férfiak szerint volna nagyon egyszerű, és nem értik, mi nők miért nem tesszük, mikor ők már annyiszor mondták, hogy csak ennyi kell, nekünk meg nem kerülne semmibe. De mi lehet az?

Tegnap voltam Lédánál, nagyon aranyos és jólnevelt volt, míg ki nem vittem a megszokott térből, akkor egyszerűen elveszti a fejét, rohangál, kétségbeesve legel, és nekem jön. Pénteken meg kell kérdeznem Gyulát, hogy szoktassam meg, hogy kinn is hallgasson rám.

Unokatesómmal ebédeltem a Westendben, aztán plázáztunk, megadtk magunkat az evolúciós szükségszerűségnek, azaz a nő gyűjtöget. Meg is jegyeztem, hogy nem vettem még idén semmit, innen tudható, hogy nincs nagy baj. Most viszont leárazás volt a Mangóban. Nagyon kínos volt a tudat, hogy a táskámban egy Marie Claire újság, és a Mangóban vásárolok, kész Cosmo-lány lettem. De a felső jó, és beismerése annak, hogy annyira meghíztam, hogy takargatni kell a hasamat, de legalább végre jól áll.

Este Falcsik Marival beszélgettem, irigylésreméltó a magabiztossága. Sosem ír nehezen, Istentől megkapja a verseket és kész, sosem kételkedik magában, sikeresnek és népszerűnek érzi magát. Engem meg folyton, mint Arany Jánost, az "örök kétely" emészt. Ő is próbál prózát írni, de az nehezebben megy. Nekem csak most ez a novella.

Visszatérek a cseh musicalhez. Azaz dolgozni végre.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr81892735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pelikan 2009.01.21. 16:56:01

Szia Cosmo-lány,
Szerintem jó a párkapcsolati tanácsod, majd a férjemmel véleményeztetem. Mivel most vagyok a 37. hétben, nálunk a napi 10 az abszolúte minimum.

kjá 2009.01.22. 10:38:32

és megkapod? légy ügyes, a babához majd akkor gratulálok, ha megvan. tudom, babona.
süti beállítások módosítása