Péntek reggel arra mentem ki a lovardába, hogy előző nap valaki szétszakította a karámok zsinórját, és mindenkit kiszabadított, lett is nagy rugdosódás. Aznap reggel is ott voltak a nyomok, és sajnos Léda meg a nagy málé fakó ló karámjához vezettek, minden madzag az ő irányukból volt kitépve. A nagy melák annyira fél a villanypásztortól akkor is, ha nincs benne a áram, hogy a földön heverő mazdagra sem lép, nemhogy a szügyével átszakítsa, persze hogy az én ártatlan, jámbor báránykámra terelődött a gyanú, amit csak fokozott, hogy rajta nem lett semmilyen sérülés, rúgás-vagy harapásnyom. Lehet, hogy mégiscsak ő a szabadságharcos, aztán a piszkos munkát meg elvégzik a fiúk? Talán Jeanne d' Arc névre kéne átkeresztelni.

Javítgattuk a karámokat, az oszlopok kidőltek, új zsinór is kellett az eltépettek helyett, Léda meg jött oda hozzám, hogy miért nem vele foglalkozom, miért nem játszunk. Persze játszottunk is, mindenütt vendégmarasztaló sár volt, úgyhogy kimentünk sétálni az útra. Léda nagyon szépen megy már keresztül az árkon, át tudom hívni vagy küldeni, és nem is pánikol, persze most sem egyedül voltunk. Még mindig kattog az ízülete, tegnap elmentünk venni neki valami gyógytápot. Épp ott vásárolt egy állatorvos is, és kutyáknak készült szert ajánlott, azt mondta, kezelt vele versenylovat, pont ugyanaz van benne, mint a lótápban, csak ha lovat rajzolnak a dobozra, ötször annyiba kerül. Megadta az összes elérhetőségét, hogy teljes felelősséget vállal, hívjam, ha bármi baj van, és rögtön elmondta, hogy mire gyanakszik: nem a csípőízület, hanem a csípő és a keresztcsont közti álízület kattog, azon meg nem lehet segíteni, szeressem így a lovat, kattogva. Tőlem akár bugyborékolhat is, csak ne fájjon neki. Olyan aranyos! Ha nem érti, mit akarok tőle, mérges lesz, ugrál, rugdos, kikéri magának, aztán ha megérti, megcsinálja, megdicsérem, elgondolkozik rajta, ez a lónál csámcsogásban mutatkozik meg, aztán sokkal jobban figyel és nyugodtabb. A pocsolyákon is szépen átmegy. Most már csak megint fel kéne ülni rá, de azzal megvárom Gyulát, aki persze idén még nem is volt edzést tartani. Nem értem, miért nem képez ki két tanítványt, akik szintén tudnának tanítani, kiképeznének két tanítványt, kész MLM-rendszer, de tényleg sokkal többen dolgoznának ezzel a módszerrel, mint így, hogy csak várunk, nem haladunk, és néha már ott tartok, legyen hagyományos belovaglás, nyereg, kantár és fegyelem, csak nem tudom, mennyi maradna meg akkor Léda bizalmából, kíváncsiságából, temperamentumából.

A lovarda nyugis hely még mindig, kedves lovak, kedves emberek, kedves kutyák és cicák, csak sajnos az utóbbiból egyre kevesebb. Valószínűleg megszokták, hogy Zordon a nagy, kajla kutya nem bántja őket, bátran elmennek vadászni, aztán a többi helyi kutya nem ennyire barátságos. A három testvérből már csak a kandúr maradt meg. A kutyát is megtépik néha, meg nagy vadászkörutakat tesz, aztán hazajön és kidöglik, nesze neked házőrző szolgálatban.

Most már legyen tavasz!