Tegnap kirohantam Lédához, annyira megörültem, hogy süt a nap. Végig, amíg kinn voltam, jöttek-mentek a felhők, hatalmas szél volt, a hó a lábam alatt olvadt undorító latyakká. Lédának meg egyáltalán nem volt kedve játszani, sunyított, egyszer még rám is fordult, hogy kikéri magának a utasításaimat, erre meg én akadtam ki, hogy már egy éve velem van, aztán sunnyog, még rá is kiabáltam, hogy mit képzel magáról. És nem volt jó kedvem.

Ma vissza kell mennem a fogorvoshoz, ettől sincs, mert nem lett problémamentes a gyökértömés, és a doki azzal fenyegetett, hogy akkor ki kell húzni. Különben meg jövő csütörtökön akarja belefúrni azt a csapot vagy mifenét, pont aznap, mikor este Vámossal csevegek, tévéfelvétel, miazmás. Mondtam, hogy csak óvatosan, nekem este 7-re embernek kell lennem, mondta: jó. De úgy értem, hogy tudnom kell beszélni. Mondta: jó. De ki is kell néznem valahogy, nem ám feldagadt fej, mert a képemet is mutatni fogják. Erre már érdeklődni kezdett, hogy ki vagyok, mit csinálok, melyik könyvem a legjobb, gondolom, fel akart készülni, én meg zavarba jöttem, hogy úgyis tudja a nevemet, ha érdekli, olvasson utánam az interneten, de én nem fogom ajánlgatni magam, jaj de ciki.

Kedden beszélgetek az Alexandrában egy idősebb hölggyel, aki későn kezdett írni, álnevet használ, és már megjelent egy regénye meg egy novelláskötete. Nagyon izgul szegény, szinte sírt a telefonba, hogy inkább felakasztja magát, minthogy ott beszéljen mindenki előtt, én meg elhűltem, nem gondoltam, hogy a nyilvánosság valakinek ilyen kínszenvedés, ha meg igen, akkor nem kell erőltetni. Én inkább beszélek húszezer ember előtt, mintsem például adópapírokat töltsek ki. De évente egyszer legalább azt is muszáj, mert különben megbüntetnek, de senkit nem büntetnek meg azért, mert nem akar nyilvánosság elé állni. És szegény teljesen kiakadt, mikor megmondtam, hogy annyira nem tetszett az egyik könyve. Megértem, mert én is ki szoktam akadni, pedig hülyeség, csak egy ember véleménye.

Próbálkozom küzdeni a volt tanítványomért, aki antibiotikum-rezisztens fertőzést kapott, Magyarországon nincs rá gyógyszer, szegény nagyon rosszul van, semmi nem marad meg benne, már csak 38 kiló, és nem értem a dokikat, mert senki nem mond semmi értelmeset, ő meg nem elég erős, hogy magáért, harcoljon, de közben már felnőtt, nem intézkedhetek a háta mögött. De most már ott tartok, hogy muszáj lesz.

Tegnap hívtak a Mozgótól, hogy mozgás, mi lesz már, tessék írni, én meg úgy vagyok az írással, mint a szexszel, ha van alkalom, nincs kedvem, ha kedvem van, nincs alkalmam. De nem ezt mondtam, pedig ez legalább frappáns lett volna. De ahelyett, hogy írnék, napi főtevékenységem a németül való levelezés a cseh zeneszerzővel, de azt legalább élvezem. Persze inkább a németleckét kéne csinálnom, csakhogy azt nem annyira.

A lakás meg szalad.