Ma két hete. De még minden étkezés után kívánom, és azzal álmodom, hogy finom édességekkel kínálnak, én próbálok ellenállni, hogy tönkre ne tegyem az elvonókúrámat. A lovammal is álmodtam, csak egész kicsi volt, és felfújható. Úgy látszik, még így is nagynak érzem Lédát, pedig kistermetű ló, ha ennék kisebb lenne, már póni lenne.

Tegnap nem jutottam ki hozzá, mert olyan hasmenésem volt és van, hogy nem merek eltávolodni a vécétől tíz méternél messzebb. A fogamra szedek Dalacint, most már azzal is közel két hónapja kínlódom, és a mellékhatások közt olvastam, hogy nagyon súlyos vastagbélgyulladást is okozhat, ezért hasmenés esetén azonnal értesíteni kell a kezelőorvost (délután kettőkor már el is érem), és felfüggeszteni a gyógyszer szedését. Nem mintha segített volna, a fogam ugyanúgy feszül, a következő lehetőség a gyökércsúcs szétfúrása (rezekció) valamelyik hétfői napon. Ma Békéscsabára megyek (ha a hasmars engedi), jövő hétfőn a Petőfi Irodalmi Múzeumban kéne Weröesről beszélgetnem Nádasdyval. Egyik elé se jó műtétet tervezni, mert az ember feje feldagad, lehet, hogy meg is kékül, erre már nem emlékszem, csak arra, hogy mirelitborsóval kellett hűteni. A hasmenés vagy a csokielvonás vagy mindkettő viszont elérte nálam, hogy újra beleférek a kedvenc hippigatyámba (így hívták a tanítványaim, mert rojtos a széle), abba is akarok Békéscsabára menni - ha sikerül. Akkor a vonaton még talán írok.

Lehet, hogy a vonaton még írok