Letelt negyven napra hirdetett csokiböjtöm és/vagy elvonókúrám. Most csak az a kérdés, hogyan tovább. Már újra beleférek a kedvenc gatyámba, és hastáncórán mélyen a zsír alatt izomkezdemények létét vélem felfedezni. Azért az ünnepre való tekintettel me belefér egy kis sütemény. A villanytűzhelyünk hatalmas pukkanással és a biztosíték lecsapásával megadta magát, és nem süt, nem főz, vagy kinn eszünk (Szakad Láb kapott járógipszet), vagy itthon hideget.

Ma este már lesz Szósz, persze a port.hu ajánlóból kiderül, hogy nem engem akartak hívni először, hanem Szabó T. Annát, de nem baj, majd megtanulják, hogy én is létezem, hogy attó kódúnak!! :

Azt hiszem, életemben először nincs kedvem az utcán is megünnepelni március 15-ét, még egy kokárdát felvenni sincs, pedig azt mindig szoktam. Nem tudok úgy híreket hallgatni vagy újságot olvasni, hogy ne keseredjek el. Mert politikáról beszélni csak úgy lehet, hogy a mi oldalunk ha hibázik is, de jót akar, a másik oldal pedig csak rosszat akar, direkt, magának hatalmat, aztán utána az özönvíz. Mintha ez olyan egyszerű lenne, hogy a sötét oldal azt mondja magáról: én vagyok a gonosz, a sötét oldalon állok, csatlakozz hozzám. Pedig már a görög tragédiák is elég árnyaltak abban, hogy mindenki szentül hiszi a maga igazát, és mindenkinek igaza is van. Itt meg ezen a primitív szinten beszélnek, hogy vagyunk mi, gondolkodó, felelős, racionális lények, és ők a szemét fasiszták, vagy vagyunk mi, igaz magyarok, és ők a rohadt országárulók. De a tisztességes és tisztességtelen ember határa nem ott húzódik, hogy melyik négyzetbe teszi az ikszet, vagy melyik templomba jár (vagy jár-e egyáltalán templomba), akkor könnyű dolgunk volna: megnéznénk, ki hazudott, ki lopott, ki volt erőszakos. Miben is hisz? Mert akkor én a másikban.

Csak reménykedem, hogy pár évtized (század) múlva ugyanolyan abszurd lesz az a egész, mint a felekezeti viták, amik pár száz éve ugyanilyen vérre menőek voltak. És "ellenségeünkkel is közösebb sors köt össze, / mint azután majd bárkivel..." De a költők hiába beszélnek, még akkor is, ha van mondanivalójuk. Akkor én mit szóljak, mikor igazából mondanivalóm sincs, meg még költő se vagyok?