Ma voltam benn a színházban. Olyan furcsa, most dolgozom először ilyen helyen, és az első pillanattól otthon érzem magam. Lehet, hogy az amatőrszínházi tapasztalatok teszik, lehet, hogy egyszerűen csak való nekem az a fajta pörgés. Annyira feltöltött! Jó kedvem volt, és még sikerült egy-két ütősebb szövegvariánst is találni a színészekkel együtt. Jó látni, amilyen mélységben foglalkoznak a munkával. Persze főleg a nagyok. És közben olyan gyerekek. Még az ötven fölöttiek is, úgy látszik, a színpad is örökifjúnak tart, nemcsak a tanítás. Ajjaj, én meg öregszem. Vagy vissza kell mennem a katedrára, vagy adjatok alám egy színpadot!

Nem merek egyedül aludni itthon. Inkább elmegyek. Ha egyedül vagyok, nagyon könnyen magamba fordulok, még napközben is, nemhogy éjjel. Amikor még félek is!

Már itt sem vagyok!