Ma egész délelőtt Lédáztunk. Flórián, a kedvesem végre újra kijött velem, és el volt ájulva, milyen fegyelmezett, szófogadó, kedves lovam van és mennyire figyel rám. Nagyon okos most már. Hihetetlen, hogyha felülök rá, csak attól gyorsít vagy lassít, hogy előredőlök vagy lazán leengedem magam. Hát még ha egyszer merek rajta ügetni is! De olyan szépen forgolódik alattam, és amit egyszer már megoldottunk, azt onnantól gond nélkül megcsinálja. Még igazából nem tisztel, Gyula szerint vele egy évjáratú, csak dominánsabb csikónak néz, ha túl sokat kérek, odakap a fogával, ha meg a hátán ülök, egyszerűen leesz magáról, harapdálja a lábamat. De úgy figyel rám! Azt hiszem, egyre jobban szeretem. És úgy érzem, most már ő is jól érzi magát velem.

A majálisból és a sör-virsliből, amit terveztünk, először sör-mogyoró lett, mert mikor egy perc híján lekéstük a vonatot, semmi nem volt nyitva egész Dunakeszin, ahol lehetett volna, csak egy vérbeli kocsma, ahol ezt tudtuk ebédelni.
Aztán itthon bepótoltuk, csináltunk ebédet, filmet néztünk, heverésztünk, igazi szent heverdel napja volt. Azt hiszem, simán tudnék úgy élni, és 120 kilóra hízni, hogy sört iszom, magvakat eszem, filmeket nézek és fetrengek. Főleg, ha van kivel. És azt hiszem, nagyon boldog lehetek, hogy van lovam, van kedvesem, van apukám, testvéreim, barátaim - és Istenem.