Ez volt a harmadik táborom, ami után megfogadtam, hogy soha többé, annyira elfáradtam, azzal a különbséggel, hogy most már tudom, úgyis ott leszek jövőre (ha az Úr akarándja, s élünk), mert nem bírnám elviselni, hogy nélkülem csinálják. Ez a turnus nem sikerült olyan jól, mint a tavalyi vagy a tavalyelőtti, de megállapítottuk, hogy annyira rossz nem lehet, hogy ne az érezze az ember a végére: végre csinált valami értelmeset.
A dokik szerint a gyerekek fizikailag is jobb állapotba kerültek a tábor alatt. Sajnos idén a kislányokkal nem lett olyan kapcsolatom, mint eddig a fiúkkal volt, nem vagyok eléggé anyukás. De nagyon megszerettem őket. És végig jó idő volt, akkor borult el, mikor már hazamentek. Most aztán randa idő van, esik is, hogy jutok ki Lédához?

Nagyon sokat jutott eszembe anya, és olyankor rám tört a sírás, féltem, hogy egyszer a gyerekek előtt is. Az egyik nap jött egy külsős pszichológus, rögtön lerohantam, hogy most ez már így marad, vagy a tábor hozza ki belőlem a gyászolhatnékot. Azt mondta, ez egy mesterséges helyzet, nem beszélhetünk betegségről, halálról, gyászról a gyerekekkel (sőt, ha ők kezdik, azt is inkább el kell terelni), folyamatosan kontrollálnom kell magam, ettől akar kontrollálatlanul kitörni belőlem a sírás. Teljesen normális dolog így reagálni.
Ez is megnyuugtatott kicsit, meg akkor mentem szabadnapra is, az végképp jót tett.

Volt egy beszélgetésem az Alexandrában Payer Imivel, aztán elmentem tangózni. Itthon volt külföldön dolgozó kedvenc partnerem, aki pont abban a stílusban táncol, ami nekem jó. Minden szám rövidnek tűnik, ha együtt táncolunk, és nem is érzem, hogy terhelné a térdemet, annyira finoman mozog. Aztán régi bátortáboros cimbitársam kért fel, egy év alatt úgy megtanult tangózni, hogy már csak reménykedhetem, hogy elég jó vagyok neki. Folyton dicsérem, ő meg nem hiszi el, hogy komolyan beszélek, azt gondolja, ez a bátortáboros biztatás. Pedig ha tudná, micsoda különbségek vannak, és nem az érdekes, hogy mit figurázik, hanem hogy könnyű és kényelmes vele a tánc. Megint elkapott a tangóláz, de egyre inkább csak olyanokkal szeretek táncolni, akikkel könnyű, nem elvárásokról szól, nem figurákról, nem rángatnak összevissza. Nem tudom, min múlik, hogy valaki durván vagy finoman tangózik.
Gyalog mentünk át Pestre kedves partneremmel, úgyse beszélünk most megint vagy fél évig, utazik vissza dolgozni.

Teljesen feltöltődtem, úgy mentem vissza a tábor utolsó három napjára. Csütörtök délelőtt a kedvesemmel, Vilmossal megnéztünk a turai kastélyt. (Szerencsére egyszerre kaptuk meg a szabadnapot a táborban, ennyiben akceptálták, hogy összetartozunk, különben csak a délutáni megbeszéléseken találkoztunk.) Csak az alsó szint volt látogatható, de át lehetett mászni a lépcsőre, ami a felső szintre vitt. A biztonsági őr egyáltalán nem örült annak, hogy ilyen ügyesek vagyunk, de megérte. És sikerült tisztességesen végigcsinálni a tábor finisét, nekem mindig az a a legnehezebb, mert besűrűsödnek a programok.
Igaz, hogy életem első herpeszét megkaptam (a dokinéni szerint valami agresszív fajta lehet, mert sokan kapták meg, akik nem hajlamosak rá), így aztán a búcsúzásnál puszit nem adhattam senkinek, a közelgő hidegfronttól napokig fájt a fejem, és fittyet hányt a Kefalginra is, görcsöltem a szokásos módon, és fáradt voltam, de amíg a gyerekek látták, tudtam tartani magam.

Hazajöttem a Múzeumok Éjszakájára, a PIM-ben volt egy kis feladatom, sajnos nem remekeltem a Kazinczy stíljében megírt kritikában, inkább a "szódával elmegy" - kategória volt, főleg Szabó T. Anna és a remekül rögtönző Lackfi mellett, egy kicsit szégyelltem is magam, de zombi-állapotomból a maximumot hoztam ki.
Onnan még átmentünk a Nemzetibe, ahol hexametert kellett improvizálni a közönség által megadott három szó belefoglalásával, itt se remekeltem, Kőrizs Imre volt a legjobb, meg is nyerte a költőversenyt, kapott koszorút műborostyánból. Jó társaság gyűlt oda: Anna és János mellett Szlukovényi Kata, Mesterházi Móni és Imre, velük szívesen találkoznék többször is.

Későn értem haza szerencsére, mert még mindig utálom egyedül tölteni az éjszakát. Vilmos, a kedvesem tegnap jött meg a táborból, kicsit meséltünk egymásnak, aztán próbáltunk regenerálódni, neki nehezebb, mert ma már ment dolgozni, nekem meg tanulnom kéne, 8-án nyelvvizsga, én meg csak felejtek, felejtek...