Meghalt Michael Jackson. Az első gondolatom az volt, hogy végre jó lesz szegénynek, meggyógyul a testképzavarából, meg minden rémségből, ami miatt tízéves kisfiú maradt. Remélem, jó helye van.
A múltkor anya azt mesélte álmomban, hogy angolul tanul, lehet, hogy beszélgetni szeretne Jackóval. Korábban még sosem gondoltam rá, hogy vannak-e nyelvek a mennyben (Pál apostol azt mondja, a nyelvek megszűnnek), de tök jó lenne ott mondjuk kínaiul tanulni vagy főleg kecsuául. Itt nem lesz rá időm, a némettel is csak vergődés, kellett a francnak nyelvvizsgára jelentkezni.

Mindjárt indulok Szerbiába, prózafesztiválra, ott meg majd angolul kéne, az végképp nem megy, ami eszembe jut, az németül teszi. Mindegy, majd égek, illetve valószínűleg egyszerűen nem szólalok meg, eddig mindig azt csináltam. Még szerencse, hogy a szövegek le vannak fordítva, azokkal mégiscsak érezhetem úgy, hogy jelen vagyok. Nagyon kis prózákat kellett küldenem, még egy regényrészlet sem fért volna a terjedelembe, azok a kicsit meg inkább a futottak még kategória.

Olvasgattam kritikákat Veron néniről, vicces, hogy vannak, akik realista regényként akarják olvasni, aztán számon kérik, hogy ez nem lehet valóság. Úgy érzem magam tőle, mint mikor egy vicc után kopogni kell, hogy ne tessék komolyan venni, tessék nevetni. Aki úgy olvassa, mint mesét, hiszen eleve nemlétező helyen játszódik, annak sokkal jobban tetszik. Ha lenne második kiadás, az lenne az alcím, hogy Szomor Veron meséi. Vagy sokkal több irreális történést kellett volna belevennem, a hegedűszó, meg a hulló rózsaszirmok meg az álmok nem voltak eléggé meseszerűek.

A darabomról viszont meglepően jókat írtak, most már csak abban reménykedem, hogy valaki meg is rendezi. Bár az eddigiek alapján legszívesebben azoknak a színészeknek a kezében látnám, akik felolvasták, na meg Andráséban, aki a felolvasószínházat rendezte.

Tegnap rettentően megszúrt a nap, le is égtem, mikor Lédánál voltam. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy meleg lesz, és jól ottfelejtettem magam a lovacskánál. De nagyon aranyos volt, ültem rajta (azt nem szereti, ha menni is akarok, legelni szeret). Mindenképp jó volna nekem ülést tanulni egy másik, képzettebb lovon, neki meg lovas alatti mozgást, mert egyelőre, ha megmozdul, akkor a lovas leesik, ettől nem lesz szegénynek egyensúlya se ügetésben, se vágtában. Még mindig eszembe jut néha, hogy az lenne neki a legjobb, ha eladnám egy hozzáértőnek, de múltkor is megálltam a legelő szélén, szóltam neki, és odafutott hozzám, hát ezek után nem adom senkinek!