Ahogy hazajöttünk Bulgáriából, már mentünk is a lovardába. Tíz napja nem láttak minket a lovacskák. Zakariás, a kedvesem, kissé szkeptikusan megjegyezte, hogy meg se fognak ismerni minket, és mindent elfelejtettek, amit tanítottunk. Mondtam, hogy mindenre emlékezni fognak. "Te csak ne légy olyan biztos a lovak intelligenciájában" - mondta ő, közben odaértünk a karámokhoz. Léda, ahogy meglátott, jött elém, az ő lova pedig (akit én Bársonynak hívok, mert télen gyönyörű bundája, különben pedig idétlen neve van) nyihogva köszöntötte. És persze mindenketten mindenre emlékeztek, amit korábban tanítottunk nekik. Tegnap felültem Lédára, tíz napjra nem volt a hátán senki. Ilyenkor egy ló "tele van", rohangál, ugrál, ijedezik, Léda viszont mindent megcsinált. Ugyanolyan természetesen fogadta a szerszámot, engem a hátán, mindennek engedelmeskedett, amit kértem tőle, vágtatott át velem a nagy pocsolyán, sárosak lettünk mindketten. Csak sajnos a térdem nem bír félóránál sokkal többet. Állítólag hiába a műtét, a porc már nem nő vissza. Pipacs változatlanul ordít, ha Léda nincs a közelében, és fordítva. Itt vannak a barátnők.

Bulgáriában sokat álmodtam Lédával, még meg is csókoltam álmomban. Egyébként is mindig sokat álmodtam lovakkal, minden lovaglás csodálatos álmomban, és valamiért mindig arról szól, hogy a lovakkal lehet beszélgetni, teljes harmónia, béke és megértés van köztünk.
Az autóvezetésről is szoktam álmodni, de mindig arról szól, hogy nincs uralmam az autó fölött, hogy száguldoznom kell, pedig nem is tudok vezetni, halálfélelmem van, szakadék, elakadás, másokat is veszélybe sordok, stb. Érdekes, álmomban ez még akkor is így van, ha a valóságban volt már, hogy nyugodtan vezettem, és szinte mindig szorongok, mikor lóra ülök.
Zakariás, a kedvesem azt mondja, nem érti, hogy érezhetem magam jobban a lovon, mint egy autóban, ami mindig azt csinálja, amit én akarok. Hát mert a ló intelligens, és meg lehet bízni benne. Most próbálom rávenni, hogy ha én gyakorlom az autózást, ő gyakorolja a lovaglást.
Tegnap én vezettem megint, kis kerülővel ki a lovardába. A kis kerülő alatt majdnem elcsaptam egy motorost, akinek elsőbbséget kellett volna adnom, és egyszerűen nem láttam, és majdnem frontálisan ütköztem, mikor nagy ívben balra kanyarodva a nem elég nagy ív miatt egyszerűen a szembesávban találtam magam. A többi ehhez képest barátságos volt.
Utána kinn Lédára is alig mertem felülni, mert a lovagláshoz nyugalom és önbizalom kell, nekem meg mindenem remegett, és úgy éreztem, annyira szar vagyok, hogy Léda biztos nem fogad el vezetőjének. De elfogadott. Tiszta jóindulatból. Még az is lehet, hogy szeretetből.

Ma kimentem a Millenárisra (sose tudom, hogy kell írni), valami női mozgásnap volt. Kipróbáltam végre a nordic walkingot, nagyon élveztem, és beálltam egy táncórára. Szerintem nem volt több húsz percnél, de kilógott a belem, remeg a lábam, és holnap olyan izomlázamlesz, hogy nem tudok majd lemenni a lépcsőn. Mindegy, csak ma még föl tudjak ülni a lóra!