Tegnap reggel rossz álmokból ébredtem, a kedvesem, Teodor már nem volt otthon, rettentő egyedül éreztem magam. Ilyenkor a legjobb azonnal elmenni otthonról, siettem is Lédához. Először csak a földről játszottam vele, aztán felültem rá, és egy darabig szépen csinált mindent, aztán elromlott. Hátracsapta a fülét, megpróbált leharapni a hátáról és pörgött egy helyben, néha kirúgott hátra, felkapta az első lábait, én meg nagyon megijedtem, ilyet ló még nem csinált velem. Nem tudtam megoldani a helyzetet, főleg hogy sietnem kellett, hogy elkapjam a buszt, közös ebédre készültünk kedves szerzőtársakkal, úgyhogy attól félek, Léda győzött, és jól megtanítottam neki, hogy ezt kell csinálnia, ha nem akarja, hogy lovagoljanak a hátán. Igazság szerint nagyon haragudtam rá.
A vonat tíz percet késett, majd megállt Rákosrendezőn, mert nem messze a magasfeszültségű vezetéktől egy ház égett. Akkor már félóra késésben voltam. Rohanás a harmincas buszhoz, ami a tűzoltó autók miatt csak lépésben tudott haladni. Akkor vettem észre, hogy a táskámban szétkenődött egy málnás joghurt (volt benne két kölcsön könyv, szerencsére azok nem kaptak), akkor már legszívesebben sírva hazamentem volna, fejemre a takaró, és legyen vége a napnak, de szégyelltem volna lemondani a találkozót, loholtam a megbeszélt helyre, ahol a várt nagy társaság helyett ketten ültek. Azért jól bezabáltunk.
Hazajövet a kertben kétségbeesett macskanyávogás fogadott. Szólongatni kezdtem a cicát - egyre jobban nyávogott. Ilyet csak egy bajbajutott cica tesz. Bajban is volt. Bekeveredett a szomszéd építkezésre, felment a negyedikre, aztán nem tudott lejönni. Futás a biztonsági őrhöz, akinek persze azt mondtam, hogy az én cicám, mégse jöhetek azzal, hogy meg akarom menteni egy kóbor macska életét. Kinyitotta a bezárt területet, a lezárt lépcsőházat, világított, amíg felkutyagoltam a macskáért, attól féltem, nem engedi majd, hogy megfogjam, kész lebukás, de a macskák okosak, csak akkor karmolt szét, mikor kivittem az utcára. Aztán visszaérve a kertbe, elengedtem, ő meg minden hálálkodás nélkül eliszkolt. De volt valami értelme a napomnak.
Csütörtök este megnéztük az új Tarantino-filmet. A náci tisztet játszó Christoph Waltz minden másodperce pontos, nem ismertem korábban, pedig remek színész. De a kedvesemmel, Teodorral azon tanakodtunk, miről is szól a film. 1. Tanulj nyelveket magas szinten megfelelő kiejtéssel 2. A művelt Európát a bumburnyák Amerika csak zsidó segítséggel tudja legyőzni 3. A sutyerákok diadala a műveltség felett. Lehet szavazni!
Ha már filmek és könyvek, elolvastam az Alkony (Twilight) című könyvet, amit a tesóm meg az unokatesóm lánya olvasott lelkesen. Hülyére röhögtem magam, mert nekem elsősorban arról szólt, hogy amit a nők várnak a férfiaktól, azt sajnos eleven ember nem képes teljesíteni. Nem véletlen, hogy a könyv rajongótábora tizen-huszonéves lányokból áll. Mert mit vár ezek szerint egy nő egy férfitól?
1. legyen gyönyörű!
2. legyen erős (képes legyen pl.kézzel megállítani egy száguldó autót)!
3. mentse meg a nő életét (ha lehet, folyamatosan)
4. mentse meg a nőt önmagától (ne a vágyai, hanem a szeretete irányítsa)!
5. ne egye meg a nőt! (bármennyire éhes)
6. ne kelljen vele szexelni, lehessen veszélytelenül vágyakozni!
7. ne tudjon aludni (legyen ébren, míg a nő alszik, és őrizze az álmát)!
8. mindig tudja, mire van szüksége a nőnek, anélkül, hogy kilesné a titkait! (csak mások gondolataiban olvas, a szerelmében nem)
9. tegye kockára az életét a nő biztonságáért!
10. akarjon folyton beszélgetni, legyen kíváncsi a nő minden apróságára (mi volt a kedvenc játéka gyerekkorában, stb.)
11. azért legyen gazdag, legyen csilivil autója, amivel állati gyorsan, ugyanakkor biztonságosan vezet!
12. egy kicsit legyen veszélyes!
Persze ennek a férfipárja is megtalálható Luc Besson Az ötödik elemcímű filmjében Lilu személyében, aki - mint ötödik elem - Tökéletes. Tessék csak visszaemlékezni rá
1. kifogástalan az alakja
2. kevés ruha van rajta (csak néhány madzag tulajdonképpen)
3. érthetetlen nyelven beszél
4. hihetetlenül vagány harcos (hátraszaltó közben rugdalózni is tud)
5. szüksége van arra, hogy megmentsék
6. imád enni (nnnaagy csirke)
7. gyorsan tanul
8. erényes, a férfinak meg kell hódítania (az engedélye nélkül nem lehet csak úgy hozzáérni
9. meg kell vigasztalni, mikor sír, és csak a férfi tudja megvigasztalni
10. azért a végén lehet vele szexelni is
Aki ezek után emberi lényre vágyik, az csak szóljon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kgonzo 2009.09.15. 09:16:39
Rendben! Nagyon tetszik!