Ma is autóval akartam menni Lédához, de a kedvesem, Teofil, lebeszélt, azt mondta, ő is métereket csúszkál az autóval. Maradtam a vonatnál, fagyoskodtam tíz percet az állomáson, mire lovastársam értem jött, még jó, hogy melegen öltöztem.
Lédát eleinte a nyereggel próbáltam kibékíteni. Ha van mivel foglalkoznia, leginkább ha  eszik, észre se veszi, hogy meghúzom a hevedert. Máskor meg hátraharap. Hát most egy órát játszottam azt, hogy felraktam a nyerget, levettem, felraktam, meghúztam a hevedert, kilazítottam, meghúztam. Néha dühös volt érte, néha nem. Ma azért kicsit csiklandósabb, megint sárlik, pedig két hete hagyta abba, és télen nem szoktak olyan gyakran a fiatal lovak sem. Mitől van nekem ilyen szerelmes természetű lovam? Udvaroltatott magának Fáraóval, a ronda kosfejűvel, aki egész begerjedt, és erotikusan harapdálni kezdte. Erre Léda csikóhangon pampogott, hogy "kicsi vagyok, ne bántsál!" "Höhö - röhögött Fáradó - azért arra a hátsó lábaid irányába nem is vagy te annyira csikó!" Aztán ebben maradtak, lévén Fáraó herélt, na meg ott áll köztük a villanypásztor is, meg Sári, az öreg kanca, aki rúgja harapja Fáraót, de féltékenyen őrzi is.
Gyula, a Mester egyfolytában cukkolt, hogy csak egy betűt kéne átírni a lovam nevében, hogy a jellemét kirajzolja, meg hogy a lovam a tükröm, stb. de azért jó volt a mai tanítás. Kimentünk az útra, és két irányból kellett kettőnknek megkerülni a trágyadombot. Ez arra volt jó, hogy Léda halálra rémüljön, egyedül maradt, sehol a másik ló. Ilyenkor rohanni kezd, az ember ösztönösen rángatná vissza, de nem az a megoldás. Még inkább előre kell hajtani, nagyobb kellemetlenséget okozni neki, mint az egyedüllét. És működik. A harmadik körre Léda szépen mellettem maradt. Ez a fordított ló-logika!

Kedves zenésztársam a héten jött haza Koppenhágából, a klímakonferenciáról. Dőlnek belőle a hírek, én meg lapítok, nem tudok választani a rengeteg vélemény és igazság közül. Utánuk kell olvasnom.

Tegnap végre le tudtam menni Fehérvárra a barátnőmhöz. Szokás szerint először egyikünk mesélt két órát, aztán a másikunk, utána mire a valódi eszmecserébe belemelegedtünk, indulni kellett a vonathoz. De legalább láttuk egymást így fél év óta, tudjuk, mi van a másikkal.

A héten három régi szerelmemmel is találkoztam. Sorrendben a két szélsővel véletlenül. Az egyiknél rettentően szégyelltem magam, hogy valaha is közöm volt hozzá, a másiknál elfogott a hála, hogy ismerhetem. A harmadik meg zavarba hozott, még ma sem múlt el. Sok fájdalmat hoztak fel ezek a találkozások, mégis örülök, hogy megéltem mindezt. Talán perverz vagyok, talán csak író. Havazik.