A gyülekezetben, ahová gyerekkoromban jártam, volt egy középkorú, egyedülálló nő. Hátizsákkal járta Erdélyt, vitte az élelmet, a gyógyszert, mikor még kevesen merészkedtek át a határon. Sokat mosolygott, és úgy tűnt, semmi nem riasztja meg. Ha valaki aggodalmaskodott, mindig azt mondta rá: "Nyugi, odafönn is laknak" Egyszer Kalotaszegen Kós Károly házában járt, ott is aludt, befogadták, megszerették. Akkor vett magának egy bögrét, és elnevezte:"hogy jövök én ehhez?"- nek. Azután, ha ránézett, az jutott eszébe, mennyi jót kapott, mennyi nagy dologban volt része érdemtelenül. Cili. Elpusztíthatatlannak tűnt, nem is emlékszem, mikor halt meg, annyira valószínűtlen, hogy nem túrázik tovább a hegyekben. Ezt a két dolgot tanultam tőle, hogy odafönt is laknak, meg hogy jövök én ehhez.
Nem azt várni, mit kaphatok még, mit nem kaptam meg egyáltalán, mire lenne még jogom. Hogy jövök én ahhoz, hogy szeretteim és anyagi javaim legyenek, és hogy az Isten szóba álljon velem?