Június van. Bár az idő inkább november. Érdekes, egész jól tűröm az esőt, semmi lehangoltság, csak az bánt, hogy Lédához nem tudok kimenni. Mostanában elég gyakran jártam hozzá, és ez kezdett meglátszani a kapcsolatunkon.
A könyvesboltok rosszabb hatással vannak rám: nézem a rengeteg könyvet, és úgy érzem, nemcsak fölösleges, tilos is még egyet írnom. Egyrészt környezetvédelmi szempontból, másrészt gondolatszennyezésből. Már gondolatmérgezés öntötte el a világot. Mondjuk Guttenberg óta.
A legviccesebb, hogy több polcnyi könyv van arról, hogyan kell élni és mit kell enni. Ezek egymással szöges ellentétben állnak: egyél húst, ne egyél húst, egyél gabonát, ne egyél gabonát, egyél tejterméket, ne egyél tejterméket, egyél zsírt, ne egyél zsírt, igyál kávét, ne igyál kávét, igyál bort, ne igyál bort. Amiben mind egyetértenek, hogy együnk zöldséget és gyümölcsöt (benne vagyok) és ne együnk édességet (ami viszont finom). Eszembe jutott Woody Allen egy mondása, amit persze nem fogok jól idézni: azért hogy száz évig éljünk, ne mondjuk le azokról a dolgokról, amik miatt szeretnénk száz évig élni. Úgyhogy az ember egye azt, amit még száz évig szívesen enne.
A másik legviccesebb a több polcnyi könyv arról, hogyan kell vezetni az életünket, a párkapcsolatainkat, nevelni a gyerekeinket. Ezzel együtt egyre több a válás, és a félrenevelt gyerek. Most ezeket a könyveket vagy senki nem olvassa, vagy nem jók semmire. A legvalószínűbb, hogy a fontos dolgokat nem lehet könyvből megtanulni. Elolvassuk, bólogatunk, és nem változik semmi.

Megint anyával álmodtam. Aztán az álom folytatásában annyira magányos voltam, hogy inkább fel is ébredtem. Nem tudom, miért, amióta a kedvesem, Bulcsú itthon van, megint rengeteget alszom.