Oké, oké, értem én, vissza kell venni a tempóból! Az arcüreggyulladás egyszer már jó volt regényírásra, akkor született Veron néni, akkor most legalább legyen arra jó, hogy a leüljek itthon a fenekemre. Az utóbbi tíz napban úgy köhögtem, mint egy tüdőbajos, de nem akartam dokihoz menni, antibiotikumot szedni. Mire rászántam magam, már három éjjel nem aludtam a fuldoklástól, és most egy nagymamát megszégyenítő adag gyógyszert szedek. És fuldoklom továbbra is.
Persze ilyen enyhe időben arcüreggyulladással is ki lehet menni az utcára, úgyhogy tegnap szétrúgtam a zongoraszék lábát (az övé vasból van, az enyém nem), hogy ne tudjak cipőt húzni, és itthon maradjak.
Azért ma lesántikáltam jógaórára, és elkísértem apát is a kórházba. Most azt mondták, nincs veszély, úgyhogy ujjongok, ugrálok (ez utóbbit csak szeretném), és minden leszarva, élünk, élünk!
Nincs ugyan állásom, nincs ugyan ölgépem, de van lovam, kedvesem (Bertold), társulatom, barátaim, írni ötletem, olvasni Asimovom, táncolni kedvem (na, jó, a lábujjamat hagyjuk), lakásom, ahol meleg van, enni gombapörköltem, amit én főztem (ehető lett - számomra), van kezem-lábam, bőr a pofámon (nem túl vastag), és sorolhatnám még a listát. Csak emlékeznék rá rossz napokban is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kennedi(ch) 2011.02.11. 14:11:30
kjá 2011.02.14. 08:59:53
kennedi(ch) 2011.03.02. 13:15:20