Az utóbbi napokban köreimben hosszas eszmecsere folyt az Fb-n az alábbi két link kapcsán.
alfoldielet.wordpress.com/2011/05/03/demjan-sandor-a-muveszetre-semmi-szukseg/
bastya.blog.hu/2011/05/05/nyilt_level_a_magyar_muveszekhez
Sajnos sem a Demján-beszédet, se Schillng Árpád levelét nem ismerem, de a lényeg: ki fizeti a révészt (azaz a művészt), mennyire elvárható, hogy a társadalom vagy egyenesen az állam támogassa?
Ha én állam lennék (az állam én vagyok), elsősorban az oktatást-kultúrát (a kettő számomra nem szétválasztható, már csak a JA-vers miatt sem: "én egész népemet fogom/nem középiskolás fokon/taní/tani!") és az egészségügyet tartanám támogatandónak. Egyik sem gazdasági húzóágazat, nem termel profitot, nem látszik azonnal a haszna, olyan, mint diófát ültetni: csak az tesz ilyet, aki hosszú távra tervez. Mert nem mindegy, hogy a gazdaságot milyen emberek csinálják: olyanok, akik Bach zenéjén, Shakespeare-drámáin, József Attila versein nőttek fel, vagy olyanok, akik az Isaurán és a Való Világ adásain.
A kedvesem, Szervác így fogalmazta meg a fizikus hallgatóknak: "a művészetnek értelme van, a fizikának haszna."
A művészeti oktatás nem feltétlenül művészképzés. Arra volna szükség, hogy művészetet értő, igénylő, befogadó, és mellesleg űző embereket neveljen. Freund Tamást például, a klarinétozó agykutatót. Mert a művészetből tényleg csak az próbáljon élni, aki nem tud nélküle. Ha valaki le tudja tenni a hangszert, a tollat, az ecsetet, az tegye. És maradnak azok, akik akkor is folytatják, ha éhen halnak.
Szóval egyrészt az állami támogatás valójában hosszú távú befektetés, de mindenképp jó volna, ha valami mecenatúra alakulna ki, hogy divat lenne támogatni a művészetet, művészeket, akár adókedvezmény árán is, érje meg annak az üzletembernek vagy cégnek. Milyen jó lenne: kis cég kis együtteseket, nagy cég nagy együtteseket támogathatna.
Persze nem az amatőr vagy dilettáns művészetért fáj a szívem (bár miért ne támogathatna valaki akár amatőrt vagy dilettánst is?), hanem azért, mert olyan művészek, akik igenis már bizonyítottak, letettek valamit az asztalra, azok sem tudnak a művészetükből megélni. Lehet az a válasz, hogy "legyél annyira jó, hogy meg tudj élni belőle", de reális ez? Jobb művész egy celeb, mert sokan bámulják, avagy együnk lócitromot, mert több milliárd légy nem tévedhet? Csontváry és József Attila meg kuka?
Az egyik legjobb kommentet az unokatesóm írta, idézem: "Angliában, a II. világháború idején a Parlamentben felszólalt egy képviselő, hogy a nagy háborús kiadások miatt csökkentsék (igaz, csak átmenetileg) a művészetekre, kultúrára szánt pénzt nullára. Erre megszólalt Churchill: Akkor miért harcolunk?"
Az a baj, hogy már nem nagyon tudjuk.