Itt a Bakonyban lett egy vendégmacskánk, azt hiszem, valójában a szomszédé. Fiatal, felnőtt, tarka lánymacska, akinek különös ismertetőjele, hogy amikor jól érzi magát, nemcsak dorombol, nemcsak dagaszt, hanem szopik. Bekapja a pulóvert, nadrágot, bármit, amit az emberen talál, és csócsálja. Legjobban a hónaljunkba szereti fúrni magát, és addig szopik, míg elalszik. Ez az alapállapota, és olyan vad szenvedéllyel csinálja, hogy az már neurózis. El is neveztem Rózinak. Néha kap enni, de nem azért jön, hanem a simogatásért.
Tegnap elvitte az egyik zoknimat, játszott vele, aztán elhurcolta. Na, gondoltam, a zokninak annyi, a Bakony agyagában fog szétrohadni. De tíz perc múlva, egész más irányból érkezve persze, visszahozta, vonszolta a lába közt, mint a nagymacskák a zsákmányt. Remekül mászik fára, valami madár után futott az egyik kőris tetejére, azt hittem, nem tud majd lejönni, de szépen leszaladt a függőleges törzsön. Kommunikációja hetvenöt százalékát a dorombolás teszi ki. Nagyon kíváncsi, mindent megnéz, kipróbál, aztán visszatér az alapmóduszhoz: hónaljba fúrt fej, pulóvercsócsálás, dagasztás, dorombolás.