"Tragédiának nézed? nézd legott / Komédiának, s múlattatni fog." Jó ötlet, Lucifer, csak elég távol kell állni hozzá. Jézus sírt Jeruzsálem felett, pedig röhöghetett volna rajta. Én is olyan jót tudnék mulatni Magyarország sorsa felett, a sajátom felett is, ha nem volnék benne. Mindkettőben.

Ma megtudtam, hogy a musicalpályázatban díjat nem nyert József Attiláról szóló darabot a színház bemutatja, mivel valamelyik szerző az államtitkárig ment a panasszal, hogy nem díjazták a munkáját. Az államtitkár felhívta a színházigazgatót, aki lelkesen felajánlotta, hogy természetesen ő maga fogja rendezni a művet. Az csak személyes vélemény, hogy megzenésített JA-versek mellé saját dalszövegeket írni szakmai öngyilkosság, gyenge dalszövegeket pedig dilettantizmus, az pedig végképp személyes és laikus, hogy a zene feledhető, de az eljárás elkeserít. Hogy csak egy telefon az államtitkár úrnak. Én miért nem hívom fel? Hogy nem tudom a számát? Hogy ha tudnám, se tenném meg? De itt így megy ez, Mr. Vonnegut.

A tegnapi történetem sem felemelőbb.
Volt egy munkám egy vidéki színháznál, szóvá is tettem, mi lett vele: kissjuditagnes.blog.hu/2011/10/06/magyarorszag_szeretlek_en_igy#comments
Roppant büszkén azt írtam, a munkámért csak egy töredék összeget kaptam meg, de nem vesztem össze senkivel.
Hát összeveszés nem volt, csak egy hónap elteltével rendező barátom azonnal találkozni akar: mit mondtál te az igazgatónak? Kiderült, hogy ami nekem jó emlékű megbeszélés, abból neki az lett: mi nem egy csapatban játszunk, és most már rendező barátom is gyanús lett a szemében, mert megpróbált a védelmemre kelni. 
Másnap telefon az igazgatónak, mit és hogy értett félre. Kedves, kenyérre lehet kenni, és közben olyan dolgokat mond, hogy üvölteni volna kedvem.
Említettem neki, hogy rendező barátommal lett volna egy filmes munkánk, amiből nem lett pénz, és nyilván szarul érezné magát, ha most nem kapnék egy fillért sem. Ebből azt találta ki, hogy a rendező a színház büdzséjéből akar engem kompenzálni egy sikertelen közös projekt miatt, ezért falból elhív egy darabra, amihez nem is kell dramaturg.
A másik közös munkánk tavasszal egy Csíksomlyói passió lett volna, két hónapot dolgoztam nyáron, hogy elolvassam az összes szöveget, és elkezdjek belőle írni-szerkeszteni egyet, a legjobbat, amiben hiszek. Most megtudtam, hogy ő mindig is a Kerényi-féle változatot akarta, nem egy újat, ahhoz pedig nincs szükség dramaturgra megint csak. Neki nem kell, hogy a rendező valami filozofikus, elgondolkodtató, spirituális művet, valami tragédiát csináljon oda, nem illik bele az évad koncepciójába. Mondom, benne lesz a feltámadás, ha nem akar tragédiát. De ő profán, vidám népi játékot szeretne (gondolom, a keresztrefeszítes helyett Jézus iszik egyet Pilátussal és a főpapokkal), színes népi forgatagot népzenével. Miután láttam az ott futó musical videospotját: fejedelem.zrinyi1566.com/videoklippek nem maradtak illúzióim. Csak annyit tudtam hozzátenni, ez már az igazgató úr szándékán és a rendező művészi szabadságán múlik. "Neki annyi a művészi szabadsága, hogy jól csinálja meg, amit kérek tőle" - hangzott a fejedelmi felelet, és nekem elszakadt a cérna. Tényleg nem tudunk azonos esztétikai platformot képviselni. Elveszett az egyetlen tervben lévő nagy munkám (ráadásul színpadi, amit szeretek, akkor is szeretek, ha ilyenek történnek), de vidám passiót, és szolgáltató alkotót nem tudok vállalni.