A köhögéssel meg tüsszögéssel kezdődött, csak itthon döbbentem rá, hogy Bécsben egy hónapig se fuldoklós köhögés, se sikítós tüsszögés nem jött rám. Tehát valószínűleg allergia, és valószínűleg a porra. Ebben a városban büdös van. Kutyaszar-és benzinszag. Az utcákon szintén kutyaszar, szotyihéj, húgy, ki tudja, mi. Az Almássy térnél erős vízsugárral mossa egy nő a járdát, arra jövök, várnám, hogy rám mosolyog, és egy pillanatra abbahagyja, amíg elmegyek. Nem teszi, jövök rendületlenül, rám ordít: várjon!
A zebrán át kell futnom, egy autós nem lassít, megijeszt, most én ordítok: ez egy zebra! Mit akarsz, megálltam! - mondja ő. Tényleg, át is hajthatott volna rajtam.
A villamoson tülekedés, rég tapadt így rám idegen, zavar, könyv sincs nálam, hogy belemélyedjek. A trolin leülök, a mellettem ülő leszáll, idősebb hölgy akar a helyére telepedni, nem néz rám, nem szól semmit, egyszerűen áttapos rajtam, leül, kinéz az ablakon.
A postán levél az adóhivataltól. Tartozásom (amely egy általuk elkövetett tévedésből fakad) részletfizetési kérelmét augusztus 31-én elfogadták, személyesen voltam benn, most arról tájékoztatnak, hogy mégsem teljesen, azonnal fizessek be 111ezer forintot, a többi lehet havi részletben. Három munkám nincs kifizetve, széttárják a karjukat, nem jött be valami támogatás.  Elképzelem, hogy széttárom a karomat az adóhivatalnak.
Szolgáltatóval egyeztetett időpontban nem tudok ott lenni, telefonálok negyedórán át, foglalt. Mire végre elérem őket, a hölgy közli, ő aztán nem beszélt senkivel, én aztán őt nem hívtam, és azt bárki mondhatja, hogy telefonált. Kérdem, ezek szerint épp most hazudok-e bele a telefonba, hápog, hogy azt nem mondta. De mondta.

Vidékre utazom, a vonatnak mocskos fémszaga van, a vécé használhatatlan, az ablakot nem lehet felhúzni. A kalauz megkér, hogy töltsünk ki kérdőívet arról, hogy miért szeretünk vonattal járni.
Egy színházba megyek, ahol dramaturg vagyok, tíz nap múlva premier, de még nincs szerződésem, nem ez az első eset, hogy már kész voltam a munkával, mire kiderült. Kiderül, hogy nem fizetnek ki, a színház adósságrendezés alatt, az igazgató állítólag nem is tudott róla, hogy én ott dolgozom, tőle aztán senki nem kért hivatalos engedélyt külső dramaturgot hívni. Még végigülöm a próbát, igyekszem nem bőgni, hanem figyelni. Utána részletes egyezkedés az igazgatóval. Nem ugrálhatok, nincs papír, simán a tisztességéről szól, hogy bármit hajlandó fizetni. Azt mondja, nem is volt mit dolgozni azzal a szöveggel, annyira jó darab, megmondta a rendező, hogy nem kellett húzni, ha meg társalkodtam csak, azért nem fizet. A rendező azt mondja, ő szólt mindenről, az igazgató azt, hogy nem, a színház hivatalos dramaturgja semmit nem tudott rólam, lehetne vitázni halálig. Mindegy, nincs pénz, nem tudnak rezsit se fizetni, valahol eltűnt a megítélt támogatás, a színház nem tesz feljelentést, nagyobb kutyák harca ez. Megértem, el is tudom képzelni, kit érdekel a kultúra, egyáltalán mi az, mire jó, ha a művészek sztrájkolnak, az direkt kényelmes, senki nem jön ilyen rilkei felszólításokkal, hogy "változtasd meg élted", satöbbi.
Átfordul az egész röhejesbe, nekiállok alkudni, mint kupec a piacon, vacak tízezreken, igazából büszke vagyok, hogy éppen érdekérvényesítek, és közben nem veszek össze senkivel. Mosolyogva, kézfogással válunk el az igazgatóval, remélünk szebb jövőt, szőlőt, lágy kenyeret.
Itthon végigveszem a lehetőségeimet: feles tartót keresni Lédára, leköltözni a Kisházba, kiadni a lakást, megkérni a kedvesemet, hogy keressen pénzes állást külföldön. Maximum megtanulok főzni.
Tényleg, nem kell valakinek egy fél ló?