Mármint a Maslow-piramisé. Szerdán olyan rosszul voltam, és olyan hirtelen tört rám, hogy egy barátom látogatását akkor mondtam le, mikor már itt volt az utcában. Estére a fogam is berobbant, másnapra bekönyörögtem magam fogorvoshoz. Egy órával később értem oda, mert a csontkovács, akit Lédához hívtam egy órát késett tőlem, mert az előző ló, akit kezelt, elrántotta, meghempergette a földön, úgyhogy kificamodott bokával, felsértett kézzel, nyakig sárosan jött Lédát vizsgálni. Lédának az arcára volt írva, hogy mit gondol: ki ez a pasas, mindenfélét akar tőlem, lépjek keresztbe meg előre-hátra, de közben olyan jó, amit csinál. Most utáljam vagy ne utáljam?

Előtte Lédával terepen, életemben először estem el lóval együtt, annyira csúszott a talaj. Mindig nagyon féltem, hogy egyszer így lesz, ehhez képest nagy élmény volt, hogy nem történt bajunk egyikünknek sem. Csak megijedtünk. A csontkovács érezte is Léda gerincén az esést (szerintem az enyémen meg az enyém fogja). Rezgésekről beszélt, az öt kínai elemről és a merediánokról. Mindegy, csak a lóval ne legyen baj. Azt mondta, annyira fájdalmas elöl az izomzata, mint egy 1.40-en versenyző ugrólónak. Meg kell tanítanom, hogy ne az első lábait terhelje. De hogy?

Aztán rohanás a fogorvoshoz, vezetni ismeretlen helyen, jaj, de szoktam félni. Parkolóhelyet alig találtam, az autóban szedtem le magamról a fülig sáros lovas cuccokat, cseréltem le a csuromvizesre ázott bakancsot.

A fogorvos azt mondta, nem fog tudni megvárni, mert a feleségét kíséri orvoshoz, egy kollégája fog-lalkozik velem, de már az előző beteggel lekéste a találkozójukat, úgyhogy ő kezdte el nézni azt az átkozott, már eddig is rengeteg kínt okozó fogat. Ki kell húzni, nincs mentség. Érzéstelenítés. Nem hat. A kolléga átjön, ő is szúr belém párat, már jó. Most jönnek a rémes részletek! A fogat ketté kellett vágni, hogy könnyebben jöjjön ki. Az első próbálkozásra letört a teteje, onnantól már csak a véső. Az egyik gyökér megadta magát, amihez a bölcsességfogon támaszkodtak. A másik nem. A doki teljes erőből csavarta, én azt hiszem, teljes erőből haraptam a kezét. De nem emlékszem, csak a feszítésre meg a recsegésre. Másik doki beszállt, fiatal srác, lélegzetelállítóan gyönyörű barna szemmel, mást nem is látok belőle a maszk miatt.
Két csinos fiatalember, egy szőke, kék szemű meg egy barna a két oldalamon, hogy miért ilyen körülmények közt találkozunk? (jó, a szőkét már lassan négy éve ismerem), sokkal kellemesebbet is el tudnék képzelni.  Szét kell vésni a két gyökér közti csontot, hogy alájussanak az elülsőnek. Remegek, nem a fájdalomtól, csak a sokktól. Utána még nekem kell fizetni, de a dokim, a drága a lehető legalacsonyabb összeget mondja, fogpótlásra gyűjtés indul, durván 200 ezer. Hatalmas kráter a számban, kérdezem, hogy lehet így létezni (még minimum fél éve, mire elkezdhetik az implantációt), "nézd meg a Mónika-showban, kevesebb foggal is lehet", mondja a doki, imádom a humorát. Persze neki egy rossz foga sincs talán, a barnaszeműnek se, látszik a mosolyán. Miért itt kell találkoznunk, ahol max. szánalomraméltónak tűnhetek, vonzónak semmiképp? Várok, míg szűnik a remegés, még meg kell találnom a kocsit, haza

Azóta legalja, éjjel fölkeltem fájdalomcsillapítóért, harmadik napja nem tudok enni, csak két vágyam van: ne fájjon és a kaja.