Ez nyűglődés. Talán szebb volna úgy mondani: válság, de csak a nyűglődést érzem. Semmi konkrét. Zavarosak az álmaim, nem értem egyetlen pillanatukat sem. Volt már égési sérülés, hosszú autóút, sok olyan jel, amit értenem kéne, de semmit nem tudok kapcsolni hozzájuk. A testem is reagál valamit, hiba a mátrixban, valami nincs rendben, de nem tudom, mi az. Valahová tovább kéne lépnem, de fogalmam sincs, hová vezet a nyűglődés. Itt vagyok Bakonybélen, és azon kívül, hogy fázom, semmihez nincs erőm. Dolgozni kéne, de a fejem üres szivacs, sétálni, hogy a lépések belerázzanak valamit a fejembe, de nincs hozzá erőm, legszívesebben csak feküdnék összekuporodva a kályha mellett, és csokit ennék.
Léda lovam teljesen őrült, ez is jelez valamit. Persze még új neki a hely, és az itteni lovasokkal elég nehéz megértetnem, ahogy én a lovakhoz állok. Biztos nem komoly érv egy utazós-kapaszkodós lovas, szemben a „most kell megverni”-elvével. Sose láttam ilyennek. Bennem meg még mindig túl nagy a megfelelési kényszer, hogy ki merjek állni az igazam mellett. Most kell türelmesnek lenni, visszamenni a kezdetekhez, ha kell. Talán türelmesnek lenni magamhoz is, várni, mi merül fel a nyűglődés örvényéből. Addig pedig bebújni a kályha mellé.
A többi, kevésbé személyes a Bárkaonline-on.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cov 2012.04.17. 06:11:03
cov 2012.04.17. 06:21:25