Régi volt ilyen nagyonszép születésnapom. Délelőtt lázasan igyekeztem rendet csinálni itthon (nem tudom, mi jött rám), aztán befizettem a csekkeket, és ott várt a postán a tangócipőm, amit a neten rendeltem, nagyon kényelmes, és olyan kicsi és könnyű, hogy nagyalakú borítékban érkezett, mint levélpostai küldemény. Aztán együtt ebédeltünk a kedvesemmel, Gellérttel, még tornázni is volt erőm, aztán bementem a Vígszínházba.

Amióta tudom, hogy a nekik írt darabom több sebből vérzik, nem volt sok kedvem hozzá, hiába lelkesedett Zsuzsa, hogy a POSZT-on lesz belőle felolvasó színház, kit érdekel, ha nem látom, csak hallom? Zsuzsa talált egy fiatal rendezőt, aki dramatrurg is, drámaíró is, és olyan jó, konkrét javaslatai voltak a szöveggel kapcsolatban, hogy újra fellelkesültem, van kedvem dolgozni rajta - és persze reménykedem, hogy egyszer bemutatót lát a darab. Azt gondoltam, rosszul fogom tűrni a kritikát, de most annyira világos, hogy így jobb lesz, hogy nem érek rá kínosan érezni magam, amiért nem tökéletes. Zsuzsa meg András (a rendező) meg azt hiszem, azért örültek, hogy nyitott vagyok az ötleteikre. Hát persze, ha egyszer jók!

Este a Ködlámpa az én születésnapi bulimmá vált. Marciék is, Anna is az én verseimet énekelték. Nagyon sokan jöttek el, én ennyi ajándékot nem is kaptam még sose születésnapomra. Pedig az is elég ajándék lett volna, ha csak eljönnek. Verebics Kati rajzolt nekem Ildikó gyógynövényt hozott a kertjükből, Kriszta maga készítette bodzaszörpöt, és mindenki valami nagyon-nagyon kedveset. Jók voltak a zenék, és - a tánccipő kéznél lévén - Anna tangójára táncoltunk egyet. Hónapok óta nem tangóztam. Olyan jó kedvem volt egész este, hogy ennyien vannak, szeretnek, jönnek.

Utána apa feljött még, rendezgettem az ajándékaimat, a virágokat, és a kulcstartómról, amin anya fotója van, amit a konyhaasztalra dobtam,  anya rám mosolygott. Innen tudtam, hogy az ő keze is benne van a dologban. Mondtam is neki: köszi, anya. És egész este hálát adtam Istennek, úgy aludtam el.