A hely:

A bolgár tengerparton egy kis falu, amely sokáig a török határsávban volt, így nem lett még belőle Neszebárhoz hasonló turistaparadicsom. Most kezd felfutni, kezdődik a cimmer feri időszak, németek és oroszok is üdülnek ott, de azért főleg bolgárok. P. barátomnak van ott lakása, ha nem adja kölcsön, idén bukjuk a nyaralást, így viszont több, mint egy hetet henyéltünk. A házat nehezen találtuk meg, pedig a falu felé közeledve az első, amit észrevesz az ember - már ha tudja, hogy azt keresi. Az erkélyről a folyó tölcsértorkolata látszik, amire P. azt mondta, az ember tud úgy feküdni, hogy a feje az édesvízben, a lába meg a sósban van, vagy fordítva. A két víz között legalább tíz méter kavicsos partszakasz volt. Elképzeltem P. barátomat, amint elnyúlik a parton, de hogy ennyire?Az utolsó napokban aztán jött egy eső, megáradt a folyó, és végre elfekhettem én is a torkolatban, fejem az édesvízben, lábam a sósban, vagy ha akarom, fordítva.

Az idő

Érkezésünkkor felhős, nem is bántam, épp elég stressz volt a repülés, aztán az, hogy az autóbérlés többe került, mint amire számítottunk. Mindegy, muszáj volt, nem túl fejlett a tömegközlekedés. Aztán nyár, nyár, nyár, tűző nap. Az első hajnalban felébredtem, megnéztem a napkeltét, aztán valamikor később az órát is beállítottam, hogy megint megnézhessem, de többnyire sokáig aludtunk. A kedvesem, Gellért rettentő kimerült lehetett, az első három napban csak aludt. Délben igyekeztünk fedél alatt lenni, és csak délután mentünk ki a partra. Ez alól egy kivételt tettünk, sziesztaidőben voltunk a napon, rövidesen mindketten pecsenyére égtünk. Én foltosan, ahol nem kentem el a sűrű, ötvenes faktorú naptejet. Még most is úgy nézek ki, hogy húú és brrr. És nagyon fájt, csak hason tudtam aludni, egyik lábamat felhúzva, mint egy félig szétlapított béka. De nem voltam szétlapítva, sőt csak dagadtam és híztam kedvesem, Gellért nagy örömére.
Az ég aztán megszánt, rögtön utána két felhős nap következett, enyhülhetett a leégés, mire újra a partra mentünk.

A cselekmény

Henyebenye. A kedvesem, Gellért szerint nem tudok szívből tespedni, ez a protestáns neveltetésemből adódik, ahol a semmittevés, a tespedés, a lustaság erkölcstelen. A katolicizmus szemlélődésnek hívja, és legalizálja. Azért már nagyon sokat fejlődtem. Kis írogatás, olvasgatás mellett séta és pancsolás, ahogy egy nyaraláson azt kell is. Egyszer autóztunk messzebbre, Szozopolba, elcsámborogtunk egész nap, nagyon szép város, tele turistákkal, és nekik bármit eladni akaró helyiekkel, úgy tűnt, alapvetően erre épül a gazdaságuk, de azért a régi, faborítású házak megmaradtak.
Később próbáltuk a szomszédos falvakat meglátogatni, a térképen jelzett út a folyóvölgyben kanyargott. Sajnos a műút megfelel itthon az erdészeti földút kateróriának - Land Rover hiányában járhatatlan. Az egész vidéken az E99-es jelzésű európai főúton lehetett csak autózni, ha az ember elég lassan hajtott. Így aztán a szomszéd falut is több óra elérni. Nincs más lehetőség: lovaskocsi vagy terepjáró.
Sajnos a nőknél a gyűjtögetés - mint már kifejtettem - evolúciós szükségszerűség, muszáj volt csigákat és kagylovakat gyűjtenem kilószám, és hazahoznom annak ellenére, hogy kevés fogalmam van róla, mit fogok aztán csinálni velük, de nem bírtam otthagyni a  függőleges kagylót, a vízszintes kagylót, a kiscsigát, a nagycsigát, a törött rákollót, semmit. A kedvesem, Gellért röhögött rajtam, és minden birtoklási vágynak ellentmondva homokmandalát csinált, egy sellőt rajzolt a homokba, amit még aznap elfújt a szél.
Én az édesvízet szerettem jobban, de azért jó volt dagály idején a nagy hullámokat átugrálni is, amitől apró kavicsok mentek az ember fürdőruhája alá, hogy aztán a legváratlanabb helyről potyogjanak ki. És ha épp nem vizeztünk, és nem sétáltunk, akkor lovaztunk. Csak a földről, de komoly lóetológiai tanulmányokat lehetett folytatni. Állatban nem volt hiány.

Az állatok

Az úton sétáltak lovak, szamarak, birkák, kecskék, tehenek és malacok. Néha az autósoknak le kellett lassítani a kedvükért, de ez senkit nem zavart. Láttunk ezen kívül kutyákat, macskákat, halakat (tányéron is), békákat, siklókat (ez utóbbiakat csak a folyóban) fehér delfint (sajnos csak a fele volt meg, hevert a tengerparton, és egyáltalán nem volt kedvem megsimogatni, pedig évek óta vágyom arra, hogy delfint simogathassak - mármint élőt), voltak legyek, böglyök, darazsak, más most nem jut eszembe.
A lovak a tengerpart melletti nagy, kiégett füvű réteken mászkáltak. Némelyikük ki volt kötve, némelyikük meg volt béklyózva. A kikötött lovaknak nem volt vize, így állandó szórakozásunkká vált az itatás, jobb híján másfél literes palackból. Hogy egy szomjas ló milyen hamar megtanul üvegből inni! Minden este terveztük, hogy éjjel elvágjuk a köteleket és béklyókat, de sose mertük megtenni. Inkább dinnyehéjat, száraz kenyeret vittünk nekik, simogattuk őket, próbáltunk velük megismerkedni. Szívesen lovagoltunk volna, de a nagy plakáton túrákat hirdető lovasoknak nem akadtunk nyomára. Csak egy telefonszám volt, amit végül Szozopolból tudtunk felhívni, másutt csak kártyás telefon volt, aki felvette, nem beszélt se németül, se angolul, de az ádresz szó ismételgetése sem jelentett neki semmit. A honlapjukon feltüntetett utcában nem voltak lovak, mindenhol másutt igen. A hotel nagy tengerpartján is álldogált néhány, rettenetes állapotban lévő nyergek mellett még rettenetesebb állapotban lévő lovak. Az hagyján, hogy soványak és koszosak, de mindegyiken vagy heveder-vagy béklyótörés. Próbáltunk velük barátkozni, sajnáltunk felülni rájuk, amikor fotózni akartunk, a szintén semmilyen nyelven nem beszélő fiatal kölyök, aki őrizte őket, odajött: fotó zwei leva. Nagyon dühős lettem. Nem két leva ez, aranyom, hanem kétezer, ha ezt egy állatvédő meglátná. Uniós ország, és béklyózott, sebhelyes lábú lovak! Többet nem is mentünk arra.

A nyelv

Aki látta a Némó nyomában című rajzfimet, az tudja, hogy beszél bálnául a kék hal. Amit mély hangon és elnyújtva mond, az van bálnául. Így jöttünk rá, hogy tudunk szlávul. Z bmr khgyj mgnhngzkat, gy hngzk, mnth szlvl lnn.  A tenger pl. oroszosan tyngr, bolgárosan, mert ők nem lágyítanak, tngr. Én az orosz alapján próbáltam kommunikálni, aminek az volt az eredménye, hogy hol lenézően, hol megértően kijavítottak. Egyszer sikerült hibátlan mondatot kinyögnöm bolgárul, kaptam is olyan szóáradatot válaszul, amit aztán én nem értettem. Gellért, a kedvesem egyszerűbben oldotta meg: a leggyönyörűbb brit kiejtésével szólalt meg mindenhol, amitől aztán mindenki szarul érzi magát, ha nem tud hasonló választékos angolsággal felelni. Azért a gondnoknővel csak én értettem szót, szerintem leginkább nonverbális jelek alapján.
Az egyetlen bolgár kifejezés, amit azt hiszem, egy életre megjegyeztem, a sült bárány: agnesko pecseno. Miután leégtem, kiérdemeltem ezt a nevet.

A kaja

Báránysültet nem próbáltunk ugyan, és halat is csak egyszer, kevapcse talán kétszer csúszott a menübe, lesz, ami nagyon fog hiányozni. Kecske-vagy báránysajt (illetve ők inkább túrónak nevezik) olivaolajjal és bazsalikommal, hozzá olajbogyó és paradicsom. Nem untam meg. A fügelegelést sem, ha épp találtunk érettet egy-egy fán, de sajnos egy idő után kisebesedik tőle a nyelvem. Allergia vagy mi. A söröktől nem voltunk meghatva, mást meg nem nagyon ittunk. Tejeskávét, csapvizet, mint a lovak.

A hazaút

Hiába tudom, hogy a repülőgép az egyik legkevésbé balesetveszélyes közlekedési eszköz, nagyon-nagyon féltem. Egész úton csokit ettem, hogy ne rettegjek annyira. Sajnos egy hosszabb úthoz már nagyon sok csoki kéne. És persze most nehéz visszarázódni a munkába. De többször is álmodtam Lédával. Megyek, meglátogatom.