A lovarda a béke szigete, főleg ha nincs ott senki, csak a lovak. Léda és Monty is tündéri, és most a hóban van kedvük játszadozni, mert a legelés nem vonja el a figyelmüket. Csak most már az üzemanyagárak ismeretében meg kell gondolnom, mikor megyek ki hozzájuk. És azt is, mikor megyek le Bakonybélbe a Kisházba.

Állás nincs továbbra sem, munka van. Próbálkoztam ide-oda önéletrajzot küldeni, és eléggé rombolta az önbecsülésemet, hogy többségében vissza se jeleztek. Csak nem tudom,
ez most örvény-e, ahol nem szabad kapálózni, akkor majd kidob, vagy tejszín, ahol addig kell kepeszteni, míg az ember (azaz egérke) vajjá nem köpüli, és szépen ki nem mászik a tetejére. De hogy kilőtték alólam az Úr kegyelmének egy-egy szép lovát, az tuti.
Amikor úgy tűnt, a Mozgó is megszűnik, akkor estem igazán kétségbe, nekem az annyira otthon volt.

Újévi elhatározás, hogy igenis újra megyek táncolni, nem érdekel a spórolás, ha elfogynak a tartalékaim, majd sírok akkor, de nem félhetek előre! Egyáltalán nem tetszik, hogy 12 órát alszom egy éjjel, plusz néha délután is, és nincs erőm semmihez. Ennek afféle idült depresszió szaga van (nem az akut nemevős, nemalvós, nagyonfájós, hanem csak ez a téli hibernációra emlékeztető.)

Talán még az anyagi helyzetnél is rosszabb a lelki közérzet. Elegem van mindabból, amit közélet címén megy. Összeesküvés-elméletek minden oldalról, pártoskodás minden oldalról, zsidózás innen, fasisztázás onnan. Itt már rég nincsenek érvek, csak dogmák. Én senkit nem győzködök a hitemről, senkit nem akarok megtéríteni, de folyamatos politikai térítés áldozatának érzem magam. Márpedig én hitemben keresztény vagyok, de politikai hovatartozásomban hitetlen, kétkedő, szabadgondolkodó. És nem akarok csak azért valamire igent vagy nemet mondani, mert az ismerőseim közt úgy szokás, és nem akarok kilógni a sorból.  A politikától 2002-ben undorodtam meg, mikor láttam, hogy tesz tönkre személyes kapcsolatokat. Azt gondolom, amikor élet-halál kérdései jönnek szóba, az emberek el is felejtik, de addig élet-halál kérdéssé teszik.
Én nem hiszem, hogy az LMP-ben, MSZP-ben vagy itt meg ott csupa aranyember, a Fideszben meg csupa gennyláda ül, vagy fordítva. És a világ egyáltalán nem olyan egyszerű, hogy az orkok rondák, a tündék meg szépek, és aki átáll az Erő sötét oldalára, az tudja, hogy a sötét oldalon áll.
Lehet, hogy naiv vagyok, de azt hiszem, mindenki szentül meg van győződve, hogy az országnak most teszi a lehető legjobbat. Nyilván van, akit csak a saját zsebe érdekel, eddig is volt, de én biztos vagyok benne, hogy jó szándékból hibáznak és bénáznak, de nem azért, mert az eleven pokol köpte őket ide.

Most a médiatörvény miatt kaptam a pofámba, egy írótársam elküldte a Szépírók Társaságánál tiltakozását, hogy írjam alá, mondtam, hogy még nem, mert nem ismerem a törvényt egyáltalán. Na, innentől elszabadult a pokol, persze a közösségi oldalakon, mert olyan marha voltam, hogy megmondtam őszintén, hogy nincs véleményem, és így nem tudok dönteni. Úgy estek nekem, mintha erkölcstelenséget mondtam vagy tettem volna.
Valamit tényleg kell csinálni a médiával, örülök, ha a reklámok nem lehetnek hangosabbak, és a magyar zenei kvótát se bánom. Egy csomó minden tényleg gáz benne, de még nem értem a végére, és nem tudom, minek mi az oka, és időpocsékolásnak érzem, hogy egy törvény szövegét rágcsálom. Aláírni mondjuk tényleg nem lett volna szabad, ha ennyire nincs konszenzus.

De a legjobban az bánt, hogy tényleg legszívesebben gályára hurcolnák az elszánt hívők, aki más politikai felekezetet követ. Pedig jórészt épp úgy neveltetés kérdése, mint a vallás. Nekem ehhez nincs affinitásom. (Azóta nemcsak Tarlóst kevertem Tollerrel, hanem Kupa Mihályt Kulka Jánossal. :) )Ahogy nem szeretek filozófiát sem olvasni, mert egyszerűen nem értem, ideges leszek tőle, ha pedig megértem, akkor attól, hogy miért kell ilyen egyszerű dolgokat ennyire bonyolultan megfogalmazni.

Persze, hogy az az érzésem, hogy haza akarok menni. Csak épp nincs hova: itthon vagyok.