A pszichológus tesóm szerint messzemenő következtetések vonhatók le abból, kinek mik a kedvenc történetei. Itt az egyik, ami a volt tanítványaimnak már a könyökén jön ki.

Réges-régen egy apró, eldugott kolostorban, élt egy jámbor, együgyű szerzetes. Hiszékenysége nemegyszer vált a testvérek gúnyolódásának céltáblájává. Egyszer elhatározták, hogy az egész közösség szeme láttára tréfálják meg. Egy napon délutáni szemlélődéséből az egyik testvér hangja riasztotta fel: „Gyere gyorsan, a hátsó udvar fölött röpköd egy tehén!”

A jámbor szerzetes fölkapta a csuhája alját, hogy gyorsabban szaladhasson, futott a hátsó udvarra, ahol repülő tehén helyett ott találta összes rendtársát, akik harsányan nevettek rajta.

„Mit nevettek?” – kérdezte a szerzetes – „Hamarabb elhiszem, hogy Isten csodát tesz, és repül a tehén, mint azt, hogy a testvéreim csúfot akarnak űzni belőlem.”