Lehet, hogy ez már egy másik élet, de új időszámítás bizonyosan. Minden ideiglenes körülöttem, megyek előre, és a saját fülembe kapaszkodom, hogy biztonságban érezzem magam.
A lakásfelújítás, amibe belevágtam nemcsak a lakhatóvá tételről, a penészgomba kiirtásáról, esetleg egyetlen vagyonom értéknöveléséről szól, rituális újrakezdés is, hogy ne egy régi élet romjain-emlékein építsek egy újat.
Csak volnék már a végén! Bár tudom, egyetlen bizonyosság maga a változás, azért szeretnék nyugalmat, ráérni lovacskázni meg írni. Annyi lehetőséget, annyi bizalmat kapok most, szeretnék méltó lenni rá. Nem tudom, fogok-e valaha azzal a tudatossággal írni prózát, ahogy néha sikerül verset. Hogy tudnék-e filmet vagy színdarabot írni. Jól esik, hogy van, aki szerint tudnék. Csak mi van, ha nem? Nekem szégyen, nekik csalódás.
És persze támad újra a Matyi által "lyukashordó-effektusnak" becézett énképzavar. Egy egész napom tele van sikerrel, dicsérettel, izgalmas megbízásokkal, este vár egy visszautasítás vagy egy keményebb kritika, én meg a padlón, már hallom, ahogy rám számolnak.
Dávid velem van. Olyan erővel és határozottsággal, amitől én eddig féltem a férfiakban. Most  csodálom, és örülök neki. Azt hiszem, minden félelemmel, bizalmatlansággal és önbizalmatlansággal együtt most nagyon jó nekem