Napok óta gyűjtöm a rossz lelkiismeretet , sőt talán a bűntudatot a gyomromban, fáj is, hiába volt a kúra a tokaji aszúval, pedig az szokott használni. A kis bűntudat (S-es méret) olyasmiknek szól, hogy némettanfolyamra járok, és nem tanulok hozzá eleget (pedig Ilka, a fordító azt mondja, jobb esélyem van a német kiadóknál, ha azt tudják rólam, beszélek németül, és majd megyek könyvet bemutatni. Hát állíthat rólam ilyet, akit nem zavar, hogy hazudik...). Vagy annak, hogy nem pakoltam még ki a cuccokat, nem intéztem el semmit, amit el kellene, csak folyik ki az idő a kezemből. A közepes méretű (M-es) már rosszabb. Nem haladok az írással, úgy érzem, csak a gyávaság tart vissza a "ctrl + a + delete" kombinációtól, pedig lehet, hogy azzal tennék a legjobbat. A forgatókönyv kész ugyan, de szégyen és gyalázat, hogy írónak neveztetem, és kevesebbet alkotok, mint tanár koromban. Jó, jó, egy-két munka megvan, de sehol a saját prózám, verset meg... "krepírozott a múzsa"! Azért vigasztaló a tudat, hogy Arany is tudott ilyet írni. Eddig az írás könnyebben ment, mint az ágybaszarás (az állítólag nagyon nehéz!), most minden másnál lassabban. És közben hajt, hogy ígéretet tettem. Nem tudom, ha előleget kaptam volna, jobb lenne-e a helyzet, mert Karinthy szerint az amatőrnek ihlet kell, a profinak előleg. :)

De még ez sem fogható az XXL-es méretű lelkifurdaláshoz. Dávid hazajött, itthon docensként kevesebb, mint feleannyit keres, mint sima poszt.dok állásban Drezdában, nagyon nyomasztja az anyagi helyzetünk (mi tagadás, engem is, a lakás minden pénzt magába szívott, de még ha látszana rajta...) Aztán talán most érte utol a hazaköltözési depresszió, én meg kínlódom, hogy mitől lenne, lehetne neki jobb. Talán a lovacskák? Talán ha tollasozni jár Lacával, talán ha többet tangózunk? Talán ha több kultúrát csepegtetünk magunkba? Barátok? Család? Ha szülök neki gyereket? Ezért volt nagyon jó, hogy tegnapra elígértük magunkat a Gödörbe Fehér Sanyinak, Dávid kollégájának, aki egy fizikusnak öltözött tündér, és megszállott táncházi fotós remek képekkel. Ő megérti Dávidot, hogy hazajött, egyet is ért vele, és megvédett, mikor drezdai ex-kolléga telepampogta a szakmát azzal, hogy Dávid elcseszte a karrierjét egy csaj miatt. (csaj közben aggódik, hogy tényleg... :( ) Ráadásul amit ő fotóz, azt én csinálom, mármint táncolnék, ha volna kivel. Egyetlen potenciális partenem, Grecsó Krisztián, aki egy aranyos darab, nem volt felkérhető, (ígéretet azért sikerült kicsikarnom belőle), viszont egy mezőségire lenyúltam egy csíxeredai srácot, aki nem táncolt ugyan jól, de ennyi év után egy mezőségire az ördög apjával is elmennék. Az ördög útját viszont kihagytam, pedig kétszer is táncolták a moldvaiban, egy-két táncra azért beálltam, és olyan felszabadító öröm volt, mint hazaérkezni sok év után... ööööööö... az nem mindenkinek felszabadító öröm?

Velünk volt Judit, egyetemi társam, akivel sokáig nem találkoztam, de most pont olyan volt, mintha nem hagytunk volna ki közel tíz évet egymás életéből, meg Dávid kollégája, Máté, aki néhány sör után nem is tűnt annyira fizikusnak, mint inkább aranyosnak. Rég volt ilyen jó estém, hosszúra is nyúlt, Judit és Máté meg úgy beszélgettek, mintha ezeréves cimborák lennének.

Az alkoholt sajnos változatlanul nem bírom, max egy sör, és jön a fejfájás... ki tud valamit krónikus, visszatérő agyfeszülés ellen?

Persze alig bírtam felkelni, és most gyártom további S-es és M-es lelkifurdalásokat, mert se munka se takarítás vagy intézkedés, helyette blogbénázás. De legalább az XXL-es bűntudat kicsit enyhült.