Álmomban anyáéknál voltam, ültem az ágy karfáján, és a nagy, régi ruhásszekrényből Isten beszélgetett velem. Szó volt valakiről, aki nagyon beteg, szinte haldoklik. "El kéne adnia mindenét, és csak velem foglalkoznia" - mondta Isten. "Akkor nem félne a haláltól, csak egyszerűen átjönne hozzám. Én akkor is ezt csinálnám az emberek helyében, ha nem volnék öreg vagy beteg." Egyetértettem vele. Tényleg ez lenne a megoldás. "Rég láttalak" - mondta aztán, de nem volt a hangjában semmi szemrehányás. "Mi van veled? De úgy igazán!" - Gondolkoztam, hogy mit mondjak, és amíg gondolkoztam, felébredtem. Elhatároztam, hogy tényleg beszélgetni fogok Istennel, mert annyira kedves volt, és lehet, hogy tényleg hiányzom neki.

Másnap mondta anya, hogy mégis befekhet a vizsgálatokra. És lassan elkezdtek jó dolgok is történni. Ennek következtében folyamatosan eszem és alszom, próbálom behozni a lemaradást. Tegnap például padlizsánkrémet csináltunk Andival, és majdnem meg is ettük, pedig a ma esti vendégeknek készült eredetileg. Andi gyerekei a legjobb fej kölkök, akiket életemben láttam. Azt hiszem, ha terhes leszek, egyfolytában kijárok bámulni őket, hogy az enyém is olyan szép meg okos legyen.

A tegnapi eseménydús nap volt különben is. Reggel Dávid unszolt, hogy vezessek én ki a lovardáig, én nyafogtam, hogy nem akarok, aztán mégis ráálltam, és az első kanyarban meg is húztam egy parkoló autót. Most rettegek, hogy mibe fog ez nekem kerülni pont most, mikor nagyon úgy néz ki, hogy a forgatókönyvekből isten tudja, mikor látok pénzt (majd megkérdezem tőle, mikor megint ott lesz a szekrényben), a pozsonyi fesztivált viszamondták, és mikor épp nyerget kell vennem. Mert Lédáról különben csak lecsúszni lehet. Akkorát estem róla tegnap, csak úgy puffantam, és belém szorult a levegő, nem tudtam kifújni. Nagyon féltem utána visszaülni, pedig akkor még nem is tudtam, mi történt, csak később mondta Márti, hogy a lovacska ugortt két négylábast, ettől persze még akkor is leestem volna, ha nyeregben vagyok. De így egyáltalán nem éreztem nyeregben magam. Azért jó lovacska volt, Gyula végre, majd' fél év után jött órát tartani, és csak hüledezett, hogy milyen engedelmes, hogy mennyire megváltoztam én is, hogy mennyire megváltozott a viszonyunk. Hát volt idő rá...

Este, mikor hazaértem Andiéktól, Zsolt barátunk volt itt, és vodka-eper ivás folyt a lakásban, szerencsére vodka meg eper nem folyt, hülye beszélgetés viszont annál inkább, kinn az erkélyen, én begubóztam egy paplanban a függőszékembe, és vodkán éleztem a nyelvemet, csípőseket szóltam be Zsoltnak, de nem bántódott meg, azt hiszem, már elég sokat ivott hozzá.

Ma meg rá kénne szánnom magam végre munkákra... sajnos az ilyesmihez nemcsak kedv kell, hanem valami ötlet is, ihletet nem merek mondani azért, de valami. Először is egy kávé.