Ma február másodika, Gyertyaszentelő napja van. Állítólag ilyenkor bújik elő a medve téli álom után először a barlangjából. Ha süt a nap, azonnal vissza is bújik, a hiedelemmel ellentétben nem azért, mert megijed az árnyékától, a medvét nem olyan fából faragták (hogy is nézne ki egy fából faragott medve? királyfi, az még csak-csak), hanem azért, mert tudja, hogy még hosszú lesz a tél, és takarékoskodnia kell a zsírjával, mert elfogy. Már sokszor gondolkoztam azon, hogy be kéne vezetni a téli álmot, minden szempontból gazdaságosabb volna, és a zsírral se kéne annyit küszködni, hogy elfogyjon.
Holnaptól persze megint ború, de ma ragyogó napfényt talál a medve, visszabújik még két hónapra, mi meg még Húsvétot is télikabátban fogunk ünnepelni. A francba bele. Hónapok óta fázom.

Azért tegnap megfetrengtem a lovardában a térdig érő hóban. Léda nem, hiába biztattam, ő csak túrta befelé az orrát, mint egy disznó, és legelt a félméteres hó alól. Arra gondoltam, mikor felültem rá, hogy most legalább nem fogok félni leesni. De féltem. Ló hátán nyúl.