Ma van a tábori szabadnapom. Mikor hazajöttem, úgy éreztem magam, mint egy számkivetett, de hát muszáj volt meglocsolni a virágokat, vinni valami tiszta ruhát, és főleg meg akartam látogatni Lédát. Hogy emiatt persze kimaradok a tábori esti buli(k)ból, azt sajnáltam a legjobban.
Este nyolc körül értem haza, csodával határos módon találtam egy parkolóhelyet, ráadásául akkorát, hogy előrefelé is be tudtam állni, hátra ugyanis nem tudok, aztán láttam egy jónak induló és csapnivalóan összecsapott végű filmet (A szolgálólány meséje), és gyorsan lefeküdtem, hogy mehessek lovazni reggel korán. Erre szakad, ömlik, villámlik és dörög, esély nincs a lovazásra, annyira kiakadtam, hogy majdnem sírtam dühömben. A lovamat akarom! Ha kimegyek meglátogatni, ebben az esőben oda se jön majd hozzám, és legközelebb csak pénteken láthatom. Most meg már vissza se tudok aludni...