Emlékszem, huszonegy évesen hogy sírtam és ittam végig az estét bánatomban, amiért már ilyen öreg vagyok. Azóta már úgy megöregedtem, hogy az italt egyáltalán nem bírom. Marad a sírás és az önsajnálat, pedig szörnyű hajlott koromat nem érzem, csak a személyimen látszik. Hiába, akinek már tizenévesen fájtak az ízületei, annak sokáig nem lehet újat mondani! Na jó, azért a ráncok sokasodnak. Bár megette a fene, hogyha a szülinapomról nem az jut eszembe, hogy de jó élni, hanem hogy de szar öregedni. Szóval a francba is, de jó élni, egy elkényeztetett hercegnő vagyok, borsószem-királykisasszony, az élet féltett gyermeke. Maradjon így, gyertek-gyertek, kedves ráncocskák, jó élni!