2012. augusztus 25. 23:28 - kjá

Továbbképzés

Semmi szimbolika, tényleg továbbképzés Egerben három napig – mediáció és resztoratív technikák témakörben – leendő munkahelyem tantestületével. Bepréseljük öten a testületünket Miklós autójába, napközben okulás, este wellness vár ránk, éjszaka meg az egri borok. (Csak utólag zuhan a tudatomba, mint estem szerelembe ebben a városban sok évvel ezelőtt.) Az első nap minden érdeklődésem ellenére rémes, a havi rendszeres, napokig tartó fejfájástól. Csak másnap este tartok a többiekkel a városba. Addigra kiderül a grafikusművész kollégáról, Zoliról, hogy nagy salsatáncos, elkapom a hotel lobbyjában, először zene nélkül rázunk, később a telefonom a mellényzsebében, onnan hallgatunk egy-két számot, táncolunk.

A borozóban megkóstolom az Egri csillag nevű új fehérbort, a hivatalos szórakoztatók a Sej-haj, Rozi után rockyt játszanak, az igazgatóval táncolok, de nem készültem jó öltözettel, a nyakamig pörög a szoknyám. Az egyik kolléga az aszúról magyaráz: olyan, mint agyvelőpörköltet készíteni rendőrökből – hány puttony kéne belőlük? Fölmerül, írjak gyorsan szonettet az agyvelőpörköltről, másik kolléga ragaszkodik hozzá, hogy neki szóljon a vers, tíz percen belül kész, Ákos, zenész kollégám elveszi a szöveget, dalt ír rá, a borospoharak dobszerkóján el is énekli, latinos lesz, hogy Zolival táncolhassunk rá. Hát, ha még a néptánctanárt is elkaphatom egy mezőségire!

Sírós röhögések, nem merem elhinni, hogy otthonra találhatok egy tantestületben. De péntek este úgy búcsúzunk: viszlát hétfőn, örülünk a találkozásnak, nem az undor van bennem, hogy dolgozni kell. Bár a szabadságomért sajog a szívem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr14732072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása