Nézem a naplovamat, és egész határozottan kimutatható, hogy ha nem vagyok jó lelkiállapotban, többet írok. Ezt most csak azért mondtam, hogy leszögezhessem, most nem azért írok, mert rossz lelkiállapotban vagyok, hanem azért, mert naponta le kell ülnöm a géphez cseh dalszövegeket fordítani, és amíg rászánom magam, összpontosítok, stb. addig fecsegek egy kicsit feszültségoldásképpen.

Pénteken voltam színházban, Kováts Adél hívott le, valami amerikai női darabra, az eleje nagyon tetszett, és ott hangzott el valami ilyesmi: "a jó vicc félúton van egy angyal és egy fing között." Ezt elfelejtettem az idézetek közé beírni, mot pótolom.

Voltam benn Gyurinál, a főnökömnél, aggódva kérdezte, mi baj van, olyan keserű versem jelent meg a Népszabiban. Mondtam, hogy nem kell komolyan venni, pillanatnyi rosszkedvből születnek ezek, más iszik két felest, én meg írok egy világfájdalmasat. Most a leendő prózakötettől ijedtem meg, nincs benne egy vicces történet sem. De nem tudok direkt vicceset írni, és az összes történetem, amit muszáj leírnom, mert úgy érzem, tartozom vele, az borzalmas. Remélem, nem borzalmasan írom meg azért őket.

Főnököm Gyuri tervez egy művészeti szalont, ahol nemcsak pódiumelőadások vannak, hanem beszélgethetnek is az emberek, kéthavonta nyílik egy kiállítás, úgyhogy ennek kapcsán lehet, hogy meg tudjuk valósítani azt az ötletet, hogy egy képzőművészt és egy írót vagy zenészt összeeresztünk, és együtt kell valamit létrehozniuk, arról aztán a szalonban bőven lesz mit beszélgetni. Egész belelkesedtem, főleg hogy az alexandrás sorozat már nem húzza soká.

Tegnap voltam Lédánál, annyit késett a vonat, hogy lekéstem a buszt, de egy percen belül felvettek, mégse maradtam lovam nélkül. Okosan tettem, hogy kimentem, mert ma már szakad az eső. Azt hiszem, tényleg ilyen lehet egy kisgyereket szeretni, az idegeimre megy, hogy hisztis és neveletlen, aztán egy pillanatra lenyugszik, rám néz a két lószemével meg a két lófülével, és elfelejtem minden gazságát, teljesen elolvadok, csak pedagógiai célból nem engedem rögtön, hogy odajöjjön. Már sokkal jobb a viszonyunk, mint régen, csak még messze nem tartok ott, ahol kéne, és sajnos ez azon is múlik, hogy Gyula utoljára Karácsony előtt volt edzést tartani. Én meg egyedül nem jutok sehova.

Megyek, jöjjenek a csehek!