Csütörtökön eljutottam a Kisházba, el is kezdtem meszelni. Sajnos lassabban haladtam, mint gondoltam, és az a rohadt meszelés foltos lett. Meg fárasztó. Állítólag egy falusi asszony még nyolcvan-kilencvenévesen is minden Húsvét előtt kimeszelte a házát. B(akonybélen úgy mondják: bemeszelte.) Hát minden tiszteletem azoknak az öregasszonyoknak. Ha én ezzel végzek, öt évig felé se nézek. Megcsinálták a konyha födémjét is, végre nem a ronda lambéria, hanem rendes fenyődeszka, csak épp most meszelhetem újra a konyhát is, mert egyrészt a padlásról lezuhogott a kosz, másrészt a lyukakat malterral kenték be, az meg nem fehér. Csak egyedül fogalmam sincs, hogy húzom el a konyhaszekrényt. Hiába, egy nő egyedül, magában semmit sem ér. A kedvesem, Tihamér hülyére dolgozza magát, szerintem naponta tíz-tizenkét órát, hétvégén csak alszik, vagy a kártevőket irtja valami számítógépes programban. De az is lehet, hogy ez csak a szöveg, és valójában álló nap egy kártyabarlanban mulat. Ha igen, akkor szarul játszik, mert nem vet föl a pénz. Az örökségem épp elment a Kisházra, most már ami nincs meg, az nem is lesz. Persze panaszra semmi ok, mert van sokminden, ami pénzen úgysem vehető. Hogy van patak a telek aljában és szamóca, és a vadszőlő úgy rákapaszkodott a budira, hogy azt már meszelni se kell, benövi szépen. És találtam egy kissünt. Először száraz fűcsomónak véltem az úton, aztán összegömbölyödött, mikor hozzáértem, amit a száraz fűcsomók nem szoktak. Aztán odatartottam az ujjamat, a kissün kitekeredett, megszaglászta, aztán rámászott a kezemre. Le se akart jönni többet, bújt bele a tenyerembe. Még alig szúrt. Csak mint egy platán termése.Lehetett simogatni a hasát. Kisfiúsün volt. Próbáltam adni neki tejet meg vizet, még szamócát is szedtem neki, pedig lárvákat és csótányokat kell, de azt nem fogdosok. Ott hagytam a kertben, remélem, túléli. Platánnak neveztem. Tessék érte imádkozni, hogy felnőjön, és nagysün lehessen.